Hiába próbáltam korábban lefeküdni és aludni valamit éjfélig, ez nem ment...most valamiért mégsem volt olyan szörnyű..
Fél 4 körül érkeztünk meg a VIP parkolóba ahová 2005 óta járunk..még a túl oldalon egy kis pros területen fa sorompóval volt lezárva a terület.. azóta kinőtték magukat is :)
A reptérre korán érkeztünk és a terminál még nem volt nyitva, várni kellett, hogy a biztonsági ellenőrzéshez a kapukat megnyissák illetve a dolgozók is becsekkoljanak a munkahelyükre. Ilyet sem láttam még :).a
Aztán tetü tempóban sikerült túljutnunk a biztonsági ellenőrzésen is.. persze ez nam csak a dolgozók hibája és az 5 sorból 1-et működtetnek, amikor 6 óra körül megy a legtöbb gép.. szóval biztosan ez valakinek jó, csak nem az utasoknak...
Meg azt sem értem, hogy mi a bánatba kell megpróbálkozni nagyobb folyadékos/zselés állagú dolgokat behozni, mint amit a szabály enged??? Azt hittem vihetem, mert ez csak méz és hasonló okos megnyilvánulások mellett...hajnalban, nagyon sok embert ezzel fenntartva :(
Nem vártuk meg mire a kaput kiírják-soha nem szoktam megvárni- bementünk a B Terminál felé.Tudtam, hogy Szkopje is nem az unió tagja, így lesz okmány ellenőrzés. Csak azt kédezték hogy hová megyünk, még jó, hogy a családtagjaimmal itt közöltem et :D mert konkrétan mindegyik meglepődött volna, ha megkérdezik őket :D.
Aztán volt még pár perc mire kiírták a kaput és újra a C terminálról indult a gép, konkrétan a Frei Caffé előtti kaputól.
Sajnos kávéra nem maradt időnk. Legközelebb.
A személyzet is megérkezett -kimentek a csápon... majd kb 10 perc múlva visszajöttek.. jesszus mi van?
Pontosan indultunk és 1ó 10 perc repülés után landoltun a napsütötte Szkopjében.
Sorban álltunk az útlevél- ellenőrzéshez, majd kimentünk és megkerestük a Surprice autóbérlő cég irodáját.
Az autó amit béreltem 41 Euroba került 4 napra, a Rentalcars oldalán, a bérbeadó cég a SURPRICE volt. Nem vettem a brókrtől biztosítást, hanem a itt a helyi cégnél ajánlottak egyet-biztam abban, hogy így lesz: 30 Euroba került 4 napra és nem zároltak a kártyámon semmit. Ha nm kötöttem volna, akkor 500 Eurot zároltak volna, ez tudtam előre is. Szerintem ez így korrekt volt.
Kikísértek bennünket a reptér előtti parkolóba, ahol a bérlő cégek autói is álltak. Ide is kell majd visszahozni az autót majd.
A tankban alig volt üzemanya-azt mondták, hogy ugyan így kell visszavinni...
Nem fényképeztünk az autón semmit, mert volt full casco-így felesleges lett volna, nem fogják a kocsit megnézni, visszafelé a kocsikulcsot pedig a pultba be kell majd dobni,mert ember sem lesz aki átvegye azt.
a gép elején ülök a csápon szálltak le, a hátul ülők pedig lesétáltak a lépcsőn és besétáltak a terminál épületébe. Szarajevóban ennyi távolságra buszoni kellett... |
Mindjárt el is indultunk Matka kanyon irányába, de előtte valami reggelit kellett keríteni. Azt meg az autópályán nem fogunk találni, így arról le kellett hajtani és be a faluba valahová
.
Találtunk is kisboltot és mellette pékséget, így bevásároltunk isteni, forró, húsos és juhtúrós bureket vettünk. Nekünk ez mindig bejön és szeretjük nagyon.
Innivalókat beszereztük a következő napokra, az autóban elfér, elviszi, nekünk pedig nem kell aggódni emiatt sem.
Tudtam, hogy a szurdokba megyünk-ott nem lesz bolt és ha oda bemegyünk onnan nem fgunk kijönni-nem lesz egyszerű az.
a kisbolt, és mellette a pékség |
Útközben megálltunk nézelődni, fényképezni, ráértünk.
Csodaszép napsütéses idő lett, kanyonban pedig még szélcsend is járult hozzá.
A műrafting pálya melletti úton végig mentünk,és az utolsó parkolóban tetük le az autót.
Még jó, hogy a foglals után a szállás kiküldte a tájékoztatót, hogy az autót itt kelle hagyni-persze nem is lehet bemenni autóval, csak gyalog út van a sziklák alatt...
Nagyon sok időnk volt, de besétáltunk.
Két hajós cég van: az elsőnél olcsóbb a hajózás, de ők nem visznek el a barlangig és ha letelik az idő visszafordulnak...
a másik már a Hotel Canyon Matka területén van, i velük hajóztunk egyet. Egy szlovén hölgy bekéretőzött hozzánk.
A hajózás 400 Makedón dénárba került/fő ami 8 Euronak felel meg. Hajózni is nagyon kellemes élmény volt, hát még a napon üldögélni a padokon. A Vrelo barlang csodaszép denevér barlangnak is nevezik, sjöttek be folamatosan a denevérek... A hajóból kiszállva abarlanghoz fel kell mászni a partoldalban és utána a barlangba pedig le...Senki nem volt rajtunk kívűl. Jó korán érkeztünk, megelőzve mindenkit amit -a tömeget látva-egyáltalán nem bántunk.
kijárat a barlanghoz |
Vrelo barlang vagy denevér barlang...volt sok denevér is. |
Ahogy telt az idő, egyre több turista jött erre a kis helyre....
Visszatérve a hajózásról az étterem bárjában kóstoltuk a kávét és persze a salepet is. :)
Aztán eljött a délután 1 óra is és megkaptuk a szobánkat. Szállásunk a kanyon egyetlen hoteljénben a Hotel Canyon Matkaban volt. A cuccokat megérkezéskor az étteremben lévő recepciós asztal mellett hagyhattuk.
A képeken is elég meggyőzőnek tünt a valóság is ezt igazolta.
A szobánkba betérve, lecuccoltunk, lepakoltunk és mivel bazi álomkórosak voltunk, szégyen ide vagy oda elaludtunk... illetve csak lepihentünk... egy frászt, 4 órakor riadtam fel...szerencsére volt fűtés, ezért is nyomott el bennünket az álom :) meg nagyon csend olt, nem hallatszott fel a tömeg zaja sem.
Miután magunkhoz tértünk, elindultunk egy sétára kanyon felett. Délelőtt ez is megtettük, de gondoltam, most máshogy jut be anapsugár, máshogy látjuk. Sajnos a meg még vot, de már kevesebben volak, mint ora délután...
aztán szerencsére ez is alábbhagyott és estére tényleg kiürült a kanyon.
a vizfelett üldögélni az étteremben külön élmény ez is :)
Este itt vacsoráztunk, amit nem bántunk meg.
A szobaárban benne van egy üveg bor is, ami kifejezetten finom volt. Lehetett választani, fehér, örös és rosé borból, természetesn mi rosét választotunk. A étel árak kicsit túlvannak árazva itt a kanyonban, de ez a szállás helyzetéből tökéletesen indokolt.Maximálisan meg voltunk elégedve a szállással és a vendéglátással is.
Amúgy a szállásnál a kaput lezárják éjfélkor s reggel 8-kor nyitják ki először. Addig innen kimenni nem lehet...
A svédasztalos, bőséges választékú reggeli pedig még +-t adott hozzá!
Kifizettem a számlát, elköszöntünk és eljöttünk. Még szerencse.A töme csak úgy hömpölygött befelé ... köszönhetően a jó időnek és a vasárnapnak...
A lenti nagy parkolóban a turistabuszok csak úgy ontották a embereket..
Mi innen Ohridba indultnk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése