A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bangkok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bangkok. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 13., szerda

19. Hazafelé, Doha-Katar

 Még mielőtt elkészültünk volna, kitaláltam, hogy menjünk enni:)
Ettünk pancake-t, pad thait, meg gyümit:)

Este 22 órára vártuk a sofőrt.
Lementünk a csomagokkal a recepcióra-persze hókon nyomott bennünket  a nagy meleg, főleg farmernadrágba felöltözve:(, de sajna ez van.
 Megyünk haza.
Kijelentkeztünk, leadtam a depozit papírt, a recepciós feltelefonált, hogy ellenőrizzék a szobát-természetesen minden renden és visszakaptuk az 1000 batot.
Sebaj, majd ebből fizetjük a taxit a reptéren.
Kiálltunk az útra és vártuk a 22 órát. Percre pontosan érkezett taxisunk, pedig már azon gondolkodtam, ha  késik, akkor mennyi időt érdemes adni  neki, de nem késett-hatalmas megkönnyebbülésünkre:)
Természetesen a legnagyobb forgalom kellős közepén indultunk a Ram Buttri Soi-ról Olyan jó volt a taxiban ülve végig haladni az útón-védve mindentől: a forróságtól, mocsoktól, szagoktól....
Az út a reptérig 50 percig tartott, úgy hogy alig volt forgalom.
Taxisunk mint az őrült hajtott, de nem tudom, hogy minek. Ráadásul az autója itthon nálunk nem kapna műszakit, az tuti... alig vártam, hogy kiszálljunk belőle...
Ráadásul a 2 db nagy bőrönd mellettem volt hátul, a Barna elől a sofőr mellett-gondoltam szerencsétlen ő fog először meghalni, ha csattanunk-meg is mondtam neki, mert annyira kiakadtam 30 perc után:(
A sofőr a Qatar táblánál tett ki minket, ja elfelejtettem, hogy reggel óta kifodrászkodott-levágatta a haját:)
Bementünk, a Qatarhoz már sorban álltak, de még csekkolni nem lehetett, bár ki volt írva melyik betűnél lehet...
Az ott állók elkérték a papírjainkat és örömmel látták, hogy on-line be vagyunk csekkolva-ezért egy olyan pulthoz küldtek, ahol nem állt senki:)
Kb 2 perc múlva a Qatar pultok mögött az alkalmazottak egyet imádkoztak, meghajoltak és egyszerre leültek dolgozni, csekkolni:)
Mivel a mi sorunkban mi voltunk az elsők, így mehettünk is.
Odaadtam a papírokat, de mivel a BKK-Doha szakat nem úgy tudtam csekkolni ahogy én szerettem volna-nem egymás mellé.... így kértem a hölgyet, hogy tegyen minket egymás mellé... Természetesen...
Ő is megköszönte, hogy becsekkoltam előre, holott javítania kellett, de mégis.
Lemérte a bőröndöket, amik 46,5 kg-ot mutattak, tehét belefértünk a keretbe:) Majd megkaptuk a beszálló kártyákat, az útleveleket, majd még egy Priority Line-arany színű kártyákat-amit a kilépéskor, átvilágításhoz tudtuk felhasználni:) Ki kellett tölteni, csak Qatar-os pecsét volt rajta, meg dátum. Nem álltunk sorban ott ahol a tömegek álltak, hanem egy kisebb helyiségbe kellett menni, ki volt írva merre... kevesen voltak, gyorsabb és zavartalanabb volt ez egész.
Még nem volt kiírva, hogy melyik kapunál boardingolunk, így  a tábla előtt megvártuk:) Mert a Suvarnabhumi baromi nagy... Az egyik oldalon A B C D kapuk, amikből van darabonként 15? talán :) A másik oldal meg
 E F G H és szintén. Megérte kivárni, mert a D lett .
Így bementünk, sok időnk volt még, lemenni nem lehetett.
Amikor végre megnyitották a kaut, akkor már sokan voltunk.
Lent ellenőrizték, hogy kinek nincs a kézipoggyászon címkéje:) Nekünk volt mindegyiken:) Rakott rá a kis hölgy még csekkoláskor:) Még szerencsére.
A gép hajnali 2-kor volt kiírva indulásra, 1 óra 40-kor már  a helyünkön ültünk, de a fáradságtól én elaludtam:) A stewardess alig tudott felébreszteni, hogy kérek-e inni... bár ételt már nem kaptam, mert nem tudtak felébreszteni amikor azt hozták, baromi pipa lettem, mert nagyon éhes voltam. De a Barna kért nekem meleg csirkés szendvicset:) ami most nagyon jól esett:)
Katari napfelkelte a reptéren
Elindultunk Katarból Magyarországra
Ez is megérne egy misét:))

Dohában a gép megállása után sokat álltunk a  gépben:( De most nem siettünk sehová...
2 óra 40 percünk volt az átszállásra, de hát mit is késnénk le? a Doha-Bud gépet? És kár érte? nem:)
Érdekes módon a busz nem annél az ajtónál tett le, ahol eddig sokszor, hanem eggyel odébb...
És még csak átvilágításra sem kellett mennünk! Micsoda disznóság... amikor nem sietünk, nem az életünk múlik rajta... akkor nem kell semmi szabályos??? Én ezt nem értem...
2 x a frászt hozták ránk, rövidebb átszállási idővel, most meg amokor mindenre lenne időnk, akkor meg semmi nem kell... hogy is van ez?
Na mindegy. Megnéztük a napfelkeltét az üvegen át, ja és van wi-fi a reptéren, úgyhogy nem unatkoztunk.
A gépünk egyébként Zágrábba ment tovább és egyébként amikor Budapestre jön vissza 16.25-kor, akkor már onnan jön.
 Megint volt 5 óránk, mivel elaludtunk-persze miután az Öböl mentén repültünk, és nagyon tiszta volt a levegő-így gyönyörködtem a csodában, a tájban:) Ez is megérne egy misét:)
Hamar eltelt az 5 óra pár perc, mindegyik pilóta jól vezette a gépeket, mert hiába indultunk késve, mindig mindenhol sokkal előbb értünk célba.
Nagyon elégedettek vagyunk a  Qatar 5 csillagos légitársasággal,  ami a világ legjobb légitársasága lett 2011-ben, 2012-ben és biztos vagyok benne, hogy 2013-ban is az lesz:)
Szeretnénk velük repülni:) vagy azt is mondhatnám, hogy ne repüljek soha mással, inkább nem repülök senkivel? Nagyon jók:)

Sajnos a 8. téli nyaralásunk után egyre nagyobb darabka maradt ott a szívemből.... belőlem-főleg
Srí Lankán.
Először csak picike, aztán az idő múlásával egyre nagyobb ... és egyre jobban hiányzik...

 Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire jó hely. Minden adott: tiszta, meleg, nincsenek tömegek, vagy talán jó helyen jártunk és nem láttunk? Sokkal tisztább mint Thaiföld.
A víz Unawatunán mesebeli: kék mint a Karib-tenger és meleg mint Thaiföldön-vagy most sokkal melegebb volt... nagyon + dolgok értek bennünket, ezért is fáj még jobban az elválás:(

Először csak picike, aztán az idő múlásával egyre nagyobb ... és egyre jobban hiányzik...

Ezt kell egész évben átvészelnem és akkor ha mehetek újra, akkor jobb lesz, vagy jobban fogom érezni magam.)

KÖLTSÉGEK/ fő:
Qatar multycity repjegy 240500 Ft
Bangkok Airways BKK-Samui repjegy 50000 Ft
Samui szállás 10 éjre: 64000 Ft
Srí Lanka privát körút: 59000 Ft
Srí Lanka szállás tengerparton: 47500 Ft
BKK 2 éj a Rambuttri-ban : 7000 Ft
Srí Lanka vízum 20 usd
BKK reptér-BKK szálloda transzfer: 895 THB
BKK szállás-BKK reptér: 500 THB taxi
Srí Lanka transzfer Colombóból Unawatunára: 80 USD (autó)
Unawatuna Colombo : 80 USD (autó)

2013. február 10., vasárnap

18. Még mindig Bangkok-utolsó nap:(

Korán kelünk, fél 7-re állítom a  telómat, hogy időben elkészüljek, bár 2 x kinyomom...
Reggelit kell találnunk, nehogy éhen haljunk, megyünk csúzdázni egész nap:)
Olyan meleg volt tegnap, hogy arra gondoltunk, hogy nem a sokadik templomot nézzük meg, hanem valami olyat szeretnénk, amit még nem:
Menjünk a Siam Park-ba.
A hotel mellett vannak utazásszervezők, így az elsőnél tegnap befizettünk egy ilyenre. 9-re jön értünk...
720 THB volt fejenként a belépő és összesen 2200 THB-t fizettünk neki-lesz egy taxis, aki elvisz minket-ott megvár és haza is hoz  a nap végén. Mondtam időben kell elindulni, mert megy  a gépünk, 23 órára  a reptéren kell lennünk.
A szálloda alatt volt egy SUBWAY-es, itt készítettünk reggelit magunknak... fini volt.
A 7/11 boltban vettünk üdítőt és még maradt időm netezni, így  vártuk a fuvarosunkat.
Pontban 9-kor megjelent, elővakarta a szomszéd ház elől a pink színű taxit és elindultunk vidámparkba.
Szegény próbált velünk beszélgetni, de mi nagyon nem akartunk, vagy nagyon reggel volt még.
Közben kiderült, hogy ma este megyünk haza.. kérdezte, hogy van-e fuvarosunk, mondtam, hogy nincs.
Akkor ő majd 400 batért kivisz a reptérre. Okés:)
A szálloda recepcióján szóltam tegnap és ma reggel is, hogy szeretnénk rendelni egy transzfert a reptérre..
2x küldtek el, hogy majd... hát akkor majd... itt a majd. Én nem szeretem, hogy ott állok és azt sem tudom, hogy mivel jutok ki a reptérre-főleg, ha messze van és rohadt nagy a forgalom, mint itt...
Több mint kettő óra altt jutottunk el a Siam Park-ba.
Kaptunk karszalagot, majd mehettünk is,  taxisunk mondta, hogy 18-kor vár bennünket a kapuban.
Ez a siam Park egy vizi és nem vizi vidámpark egyben.
Szerencsére nem voltak sokan, nem volt tömeg, nem kellett sorban állni a bejutásért...
A jegy árában benne van a svédasztalos ebéd:)
Bejárat-kívűlről

Oldalra pörög-egy irányba és elhagyod az agyadat, amikor hirtelen megáll

Csúszás után:)

Állítólag a világ legnagyobb hullám-medencéje 13600 m2-es
Én itt letáboroztam mellette, a Barna meg elment csúzdázni: nagyon élvezte
Boomerang a neve, nem véletlenül
A barna felült rá, én meg nézni sem bírtam:( Borzalmas, ahogy hátrafelé indul és megtekeredett a fejem fölött:(( Én nagyon nem bírom az ilyeneket, nem is erőltetem magam rá, mert tudom, hogy félek...
Van még 1-2 ilyen hullámvasút a parkban:)) Egyik jobb, mint a másik...
Condor
Szabadesés több oladalról:)
A Park 2 figurája: Si és Am
Van itt még ilyen hullámvasúúúúúúúúúúútttttt...
Mi maradtunk a Jurassic Park-os gyereknek való-veszélytelen játékoknál
Nekünk ez való, kisvasúttal vagy csónakkal a mesevilágban:)

Konkrétan itt  a maszájokat gyilkosnak tüntették föl-ami számomra nem volt mulatságos:((



Ide nem mertünk bemenni.... folyt a vér mindenfelé:)))
Ez nem működött, de egy magasan futó hullámvasút lett volna:)

Gdańsk-1.

 A repülőjegyeinket még tavaly vettem meg-közel 1 évvel előre-amikor a WizzAir bejelentette az új uticélt.  Akkor még nem tudtam, hogy utazá...