Isztambul-hazautazás

Reggel nagyon korán keltünk-még soha nem mentünk hazafelé erre az isztambuli SAW reptérre, így nem tudtuk, hogy mi vár ránk.
Nem akartunk tömegben bőrönddel közlekedni, villamosozni-idefelé megtapasztaltuk, hogy milyen:(
Reggel 7 órakor értünk ki a villamoshoz, szerencsére még nem volt döglesztő meleg sem.
Felszálltunk a villamosra, majd kb. a szállodától indulva 40. percben felszálltunk a hajóra, Eminönüben-épp indult.
A hajóra szállás előtt lehúztuk az Istanbulkart-ot, és kevesebb összeget vett le, mint szokott-mindkettőnknek.: 1.40 lírát fejenként.
Itt 20 perces hajózás következett teázással és narancslével megspékelve:)
Majd kikötés Kadiköyben, a Havatas buszok már bent álltak, ott vártunk egy keveset és már indultunk is. Vettünk valami fini reggelit a  kikötőben és a 8.15 busz már indult is velünk a Sabiha Gökcen reptérre. Előbb elindult a busz, mint 8.15 lett volna...pedig nem is volt tele.
Az út-nagy volt a forgalom és 2 helyen megállt-voltak felszállók- 50 percet tartott.
Korán érkeztünk, nagyon korán, de inkább itt várok, mint valami forgalmi dugóban az úton.
A repcsi indulása előtt 2,5 órával lehetett leadni a  csomagokat. Bár drop off pult nem volt-hiába kérdeztünk rá többen is- mindenkinek sorban kellett állnia!
Sőt az itthon előre kinyomtatott beszállókártyákat összetépték és adtak újat, csak akkor azt nem értem minek ez a hercehurca, fizetősdi????
Hozzá nem értés magas fokon-lejött nagyon.
A csomagunkat úgy elküldte, hogy ráragasztott egy vonalkódos hosszú matricát, de az igazolót nem akarta odaadni- Kérdeztem, hogy mi lesz a csomagommal? Ferihegyen nem fogják oda adni-ha ellenőrzik. Erre az volt  a válasz, hogy nyomtat másikat és az azonos lesz... Már hogyan lenne????
Erre mondtam adja oda  a matricát, ami az enyém. nagy nehezen oda adta, de átdobta a kollégájának az útleveleinket:( Ő erre összetépte azt a beszállókártyát, amit a kolleganője nyomtatott- aztán nyomtatott Ő is egyet...
Kérdem én mi ez ha nem pazarlás????
Na reméltem minden simán megy hazafelé.
A gépben nem volt hely, le kellett ültetni az utasokat az elsőbbségi helyekre és a vészkijáratokhoz is!
A személyzet meg csak sóhajtozott.

Utálom a Wizz Airt, de amíg nincsen más alternatíva, kénytelenek vagyunk velük utazni.
Remélem a Sólyom megjelenésével megoldódik ez a probléma:)
Minden reményem bennük van:)

Az út hazafelé 1 óra 30 percet tartott. csodaszép napsütéses időben szálltunk fel, a Boszporusz mentén repültünk és felszállás után  kb 2 perc alatt a Fekete-tengernél jártunk.
A magasból csodaszép kilátás nyílt a partvidékre, Burgaszra, majd Románia területén Aradhoz közeledve már tudtam sajnos nem sok van hátra az útból.
Kecskemét érintésével berepültünk az Árpád-hídnál Budapestre, majd leszálltunk a kifutóra.
Onnan bebuszoztunk a  terminálhoz és a viszonylag gyors útlevél-ellenőrzés után a csomagot is sikerült felvennünk-meglepő módon nem 1 órát álltunk érte, hanem a 3. ként jött-ez még soha nem fordult elő velünk:)

Innen még egy gyors 210 km várt ránk az autópályán, bár annyira volt gyors, hogy a reptér-Petőfi-híd távot 1,5 óra alatt tettük meg:( péntek délután.

És akkor eszembe jutott, hogy a röpke negyed nap alatt ezeket a közlekedési eszközöket használtuk: ültünk villamoson, majd azonnal hajóra szálltunk, fel a buszra és majd a repülőre.
És most az autómban ülök és az autópályán száguldunk haza:)
Megjöttünk:)

Isztambul 4. nap

Csütörtökön, mert ugye erre esett augusztus 22-e, szintén lusták vagyunk a  koránkeléshez.
Minek sietni, pihenni jöttünk. A terv amúgy is az volt, hogy nincsen terv. Ami lesz lesz.
Jól akarjuk magunkat érezni, nem kell sietni sehová.
Reggeli után, ami szintén bőséges volt a szállodában-megint neki indultunk a  városnak.
Itt Törökországban nem lehet éhen halni. Minden sarkon van valami, enni lehet enni. A leg egyszerűbb tekert szezámmagos péksütitől a levesig-reggelire is minden van.
gyümölcs hegyek és mindezt az utcán, vagy kifőzdékben illetve kajáldákban és luxus éttermekbe is megtehetjük. Illetve  halpiacon, ahol el is készítik a különlegesebbnél különlegesebb halétkeket.
Balikekmek a hagymás halas szendvics:D

El szerettünk volna menni a Yedikulá-hoz, Héttorony) aminek ugyebár magyar vonatkozása is van Török Bálint, Bornemissza Gergely, Majlád István és még sokan mások (is)- ők mind mind itt raboskodtak.

Az útitervet egy kedves topik társamtól kaptam-bár ő nem mostanában járt ott- menjünk Sirkeciből hévvel. A villamosról leszálltunk Sirkeci megállónál és besétáltunk a hév épületébe-megjegyzem, hogy itt van a híres nevezetese Orient Expressz állomása Isztambulban.
De sajnos azt mondták, hogy a hév nem megy oda, csak busz. na ugye nem hittem a faszinak, mert előzőleg félretájékoztatott arról, hogy hol is van a Hodjapasha épülete...
Közben kiderült, hogy felújítanak, így valóban nem jár a külvárosi vonat, vagy hév.
Bementünk azon épületen belül a túrista információhoz, itt is közölték velünk, hogy hév nem megy, csak busz.
Na jó, akkor legyalogoltunk Eminönübe, át a hajókon, át a Galata-híd alatt, és ott ugyebár a buszmegálló, buszállomás.
Na de itt még véletlenül sincsen egy információs bódé!! Ahol megkérdeztük a buszokat 2011-ben az be volt zárva:(, ezért
maradtak a buszsofőrök. Persze sokan nem tudták, illetve nem akarták megmondani, hogy melyik busz megy arra. Egy volt aki megmondta, hogy a 93-asra kell felszállni, aztán majd lesz valami:) Mivel nem találtuk a sok busz között és ő ezt észre vette-kiszállt a buszból, eljött utánunk és megmutatta:)) Tök rendes volt!
Felszálltunk, érvényes volt az Istanbulkart, 1,25 lírát vett le fejenként az útra.
Leültünk.
Arra vitt amerre még soha nem jártunk:)
Jó 1 óra buszozás után elértünk a  végállomásra. A sofőr sehol nem szólt, mi meg nem szálltunk le sehol.
Na ahogy leszállunk épp, meglátom, hogy a kis minibuszok/dolmus-ok állnak előttünk és rájuk van írva, hogy Yedikule. Na gondoltam ez kell nekünk.
Odamentünk, kérdeztük a sofőrt, hogy arra és oda megy -e , erre mondta, hogy igen. Szálljuk fel:) 1,75 lira lesz fejenként, de ráérünk fizetni, amikor elindul a busz, üljünk le. Ezek a buszok, sokkal ksebbek, mint társaik, a tengerparton dolmusnak hívnám őket:) És igen: kiderült hogy Isztambulban is dolmus-ok!
Talán 15 ember fér el rajta, ülve állva-és bárhol megáll, nem kell ahhoz megálló sem-ott is ahol épp nem számítasz rá!
Ki is lehet esni belőle, mert a   sofőr sokáig be sem csukta az ajtót:)
Igazából ha nem vigyázol ki is eshetsz rajta:)

Alighogy felszálltunk, megtelt a busz és hátulról előre adogatták az utasok a viteldíjat a sofőrnek küldve.
 Ő meg adta ugyanígy a visszajárót visszafelé:) Ez nálunk soha nem működne:) Megkocogtatod az előtted ülő idegen vállát és odaadod neki a pénzt és tudja, hogy mi a  dolga:)
Erre nem érvényes az Istanbulkart.
Na amikor megláttuk Yedikule-Héttorony tornyait akkor tudtuk, hogy jó helyen járunk. Az út a buszmegállóból kb 20 perces volt, de sok helyen megállt, volt ahol csak lassított:)
Leszálltunk ott ahol gondoltuk és átmentünk a  kapun. A kapu életveszélyes, lámpa irányítja ki és be a forgalmat, de csak 1 sáv van. Ha nem vagy óvatos, akkor a szembejövő autó elüt- Előre belátni csak úgy lehet, hogy ha bekukkantasz, hogy jön-e valami. Szerencséd van, ha nem:) Átjutottunk-épp nem jött semmi-de a másik irányból lett zöld-gondoltam hátulról csak nem ütnek el-látnak.
Innen 2 perc séta és ott lehet az épület falai közé bemenni.
Itt 10 líra volt / fő a belépő, unott jegyszedő adta a jegyet és semmi információ.
Pár lépéssel beljebb van ugyan egy tábla, de azért több minden szokott lenni egy műemléknél.
A bejárattól mindjárt balra van az első torony, itt van egy magyar nyelvű emléktábla, ahol megjegyzik, hogy Török Bálint, Bornemissza Gergely, Majlád István, Blédi Pál itt raboskodott.
Semmi nemzetiszín szalag, semmi koszorú. Gondolom leszedték, mert a  helye megvolt:(
be lehet menni a tornyokba, sőt fel is lehet mászni a tetejükre. Eléggé meleg volt, szinte forrt a levegő.
Kissé félelmetes fent, mert nincs korlát és eléggé göröngyös a felszín.
A kilátás pazar lenne, ha nem építették volna be előtte és nem nőtték volna be a fák lombjai a tájat:) szinte már semmi nem látszik a városból:(
Mindenesetre nagy élmény volt itt járni, főleg annak aki olvasta az Egri Csillagok című művet, ami gyerekkorom meghatározó olvasmánya volt- 4. osztályban nyáron lett kötelező mű. Ettől szerettem meg igazán az olvasást:)

Dolmus vagy minibusz

bejárat, 10 líra a belépő

alaprajz

várbörtön

lépcső a várfalakra

kilátás

fent a falon

fent a falak tetején

majdnem körbe lehet menni a falakon

kilátás a falak tetejéről

Aztán a Héttoronytól hazafelé  szintén felszálltunk a minibuszra/dolmus, elvitt a központi pályaudvarra, és ott megláttam, hogy a villamosra T1 van kiírva-rájöttem, hogy jöhettünk volna villamossal is-ez Zeytinburu állomás és innen megy a villamos Sultanahmetbe. Ráadásul a villamos klímatizált, a busz meg nem. Nekünk így előnyösebb volt hazafelé és valamivel gyorsabb is.

Hagia Sohia

száll a  kívánság ballon

...még mindig száll

tea készítő

variációk egy témára

Majd estefelé vacsi után szintén elindultunk megint a  térre. Én csak így hívtam a Kék mecset és a Hagia Sophia közötti hatalmas területet.Volt hogy ettünk főtt kukoricát és dinnyét, ittunk teát:))
Ott üldögélni a  hűs nyáresti szellőben és hallgatni a müezzin imára hívó hangját-számomra felemelő. Az meg még inkább az, hogy itt lehetünk:)
Nem is nagyon tudtam elszakadni a pillanattól, lásd a sok képet és a szökőkút fény és vízjátékát :)
Utolsó esténk hamar eltelt:(

Isztambul 3. nap

Ma sem kapkodtuk el sem a felkelèst, sem a reggelit ès a város további felfedezèsèt sem.
Mivel 8 ès 10.30 között van reggeli, így az utolsó fèl órára tettük mi is elfogyasztását.

Mimar Sinan mesterműve: Suleymaniye Camii

A Suleymaniye Camii megtekintése volt  acél. A térkép szerint közel van hozzán, cyyalog indultunk neki. Kb 20 perces gyaloglás után meg is találtuk.

A mecsetet anno 2011-ben késő este sötétben láttuk, amikor a Sulymaniye Hamam -ot látogattuk meg.
A Suleymaniye Camiit Sinan építész tervezte-akinek a sírja a mecsettel szemben található. I. Szulejmán építésze volt.

A mecsetbe a belépés ingyenes, belépődíj nincsen.
Az udvarra bárki bemehet, a mecsetnek nagyon szép kilátása van a Boszporuszra, bár amikor mi ott voltunk a kilátásba belelógtak a felújításhoz felhúzott állványok:(

A mecsetbe beléphet bárki, akinek megfelelő a ruhája.

Sinan sírja

 Útunk innen a Yerebatan Sarnici felé vezetett, de jól elkeveredtünk. Igazából csak az irányt tippeltük meg, aztán mégis odataláltunk.
Itt sem jártunk még korábban.
Ez a világ legnagyobb földalatti ciszternája, 1500 éve áll! Elsüllyeszett Palotának is hívják 330 oszlopa miatt, ami a föld alatt van. A víz 60-20 cm között van, elég nagy pontyok is élnek benne:)
A z észak-nyugati végénél van 2 oszlop, aminek 1-1- medúzafejet ábrázol.
10 líra volt a belépő fejenként!

Innen egy döner megevèse után villamosoztunk a szállodába ès megejtettük a szokásos sziesztánkat.

Szieszta után alig vártam a vacsit, a szokásos helyen. Ez a kirándulás inkább gasztró èlmèny, kis városnèzèssel-címet nyerte meg :)

SAR-ban

Nagyon jókat ettünk, nem luxusèttermekben, hanem az utcán ès kifõzdèkben.

valahol Laleliben

Felirat hozzáadása

valami készül: Isztambul-Korea Kulturális Expo

Kék mecset

Hagia Sophia

variációk egy témára (még sok lesz:))

Vacsi után lementünk a Hagia Sophia ès a Kèk mecset közötti tèrre, ahol rettenet mennyi ember van.
Elõtte bementünk a Kèk mecsetbe, de láttam sokan kèszülnek imára ès már szólt is a müezzin imára hívõ hangja.
Ilyenkor megpróbálunk nem bámulni, mint kecske a káposztára, hanem negy okosan , diszkréten "megfigyelni" mit is fogunk látni:)
Fantasztikus dolog èlõben hallani is.
 Aztán kis kèsèssel megszólalt a Hagia Sophia-ból is.

A tèren lèvõ szökõkút pedig megkezdte színes fènyjátèkát a sötètben. Hát nem is tudom, hogy melyik színe szebb :)

Innen egy kèsõbbi villamossal tèrtünk haza, ezektől az illatoktól szagoktól és pillanatoktól nagyon nehezen tudok elszakadni.
Ennek-ahogy más városnak is van saját illata:) Ezt nagyon szeretem:) Télen, nyáron-MINDIG!