A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Madeira2022. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Madeira2022. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. május 16., hétfő

Madeirán, hazaút -12.

 A hazautazás hajnali is eljött. Este nem tudtunk elaludni, pedig nagyon korán kellett kelni: 2 óra után. A reptérre 3 órakor indultunk. A szállodánk 24 órás recepciója miatt a korai kicsekkolás nem ütközött akadályba. 


 

Bepakoltunk a  kocsiba és irány a kihalt, sötét  éjszakába Funchal reptere. Az út minden nehézség nélkül kb 25 percet tartott-de ez lehetett volna kevesebb is, ha hajtunk.

Itt a megbeszélt helyen parkoltunk le és ahogy megálltunk, már ott is volt a kölcsönzős

A kölcsönző kimondottan ajánlott kategória de a nagy kereslet miatt időben kell náluk is foglalni. Én még tavaly szeptemberben foglaltam le az autót-szerintem korreket áron. 179 Euroba került az alapár, de mivel éjjel vittük vissza erre számoltak felárat és mivel nem a normál időszakban sikerült felvennünk, mert nem értük el a csatlakozást és éjjel vettük át így még 40 uroba került. Igy fizettem kp-ban 260 Eurot. Semmi hitelkártya és semmi zárolás. Az ár még így is ok volt.

Innen lifttel mentünk fel a terminál épületébe az indulási oldalra. Az érkezés van utcaszinten.

Ez az egy gép indult elsőnek és kb 1,5 óra múlva indult a következő így tömeg sem volt. Mivel online beszállókártyánk volt-chekin pultnál nem jártunk, gond nélkül 2 helyen is lecsippantották. Vizet vettünk a secu után autómatából 1 Euroért. Bent semmi nem volt nyitva- talán csak 

1 kávézó.

Aztán 4.20-kor kiírták a kaput és a hangosba is bemondták, hogy boarding. Sorban álltunk, és haladtunk kifelé, lassan. A gép fullon. 

Ahogy a kapuhoz értünk a hölgy aki csippantotta le a beszállókártyákat látta, hogy Bécsbe repülünk... azonnal kérte az oltási igazolásokat.. mondtam neki, hogy Ausztria mától semmit nem kér senkitől-de ő ezt nem tudta, amit felháborítónak tartok, még ha csak hajnali 5 óra van! Neki igenis tisztában kell lennie a szabályokkal, ha már az utastól elvárják, hogy mindent is tudjon. Nekem nem okozott gondot elővenni a papírokat-mert a kezemben volt mind3, de na. 

Felháborító, hogy nincsenek tisztában a legfrissebb szabályokkal és azt követelik ami nem is kell.

(Azóta talán már tényleg nem kérik)

Ahogy beszálltunk a gépbe, elaludtunk. Arra ébredtünk, hogy Lisszabonban landolunk. Még kora volt itt is, 7 óra körül járt az idő. A gép csápra állt érdekes módon... és nagyon sok időnk maradt a másik gép indulásáig. A kapu sem volt még kiírva.

Majd kiírták a kaput, a 15A lett az- és boardingkor elkezdték felcímkézni a kisbőröndöket...na gyorsan lezárni őket mert biztosan le kell adni. Így is lett... kérdeztem miért? Az volt  a válasz, hogy a gép fullon van... ja és azt láttam az appban hogy A321 Neo volt beütemezve és közben A319 indul... letéphettük volna  acímkét, de nem tettük, mert bírtam abban, hogy Lisszabonban a gép mellett adjuk le és Bécsben épségben a szalagra teszik-mert ugye ez nem BUD!

És így is lett. De legközelebb letépem, ha pl odafelé történik ez! 

3 óra 20 perces repülésből talán a felét aludtuk át, a többit kezdtük eléggé hosszúnak érezni. Az előttünk lévő ülésen egy kutyus is utazott, így jó tudni, hogy a TAP szállít kutyákat is :) Eléggé jól bírta az utat :)

A bőröndökre kellett várni kb 20 percet, de az elsők között jöttek és már mehettünk is. Innen még 3,5 óra autózás várt ránk hazáig és eléggé fura volt az a nagy hőség ami itt fogadott bennünket.

Madeirán lenni élmény volt, de nekem nem lopta be magát szívembe. Szép volt, csodás helyeken jártunk de ennyi. Nekem unalmas volt és kissé ingerszegény :) de ez az én véleményem.

Viszont már megvettem a  jövő évi TAP jegyeinket Azori-szigetekre-szerintem baráti áron, ugyan ezzel a tortúrával, Bécsből.

A TAP-hoz pedig beadtam a kártérítési igényeinket a  6 órás járatkésére.

A TAP egy fapadosok fapadosa légitársaság. Az A321 NEO gépek jók, újak és kényelmesek, de senki ne ringassa magát hiú ábrándokban az 50 perces csatlakozásokat elérni kb egyenlő az 5-ös lottó nyerőszámaival, de kb a 2 -es ami reális... Inkább úgy tervezzetek, hogy nem fogjátok elérni, ha pedig igen, akkor örüljetek! A késésre legyen másik opció: pl a szállás 24 órás elérhetősége vagy az autókölcsönző rugalmassága ilyen esetben életmentő lehet és sok bosszúságtól lehet magunkat megkímélni a plussz költségekről nem is beszélve.


2022. május 14., szombat

Madeirán -10.

 Porto Monizból Seixal felé tartottunk. Elhaladtunk Ribeira de Janela mellett... alagutakba be és ki, illetve ami szerintem itt egyedülálló a világon, hogy útelágazások vannak az alagutakban és ami még számomra fura, hogy szinte meredeken haladtunk le/fel az alagutban :) 

Seixalban a Porto Moniz felől érkezve van egy kilátóterasz: ezek a szépségek láthatók onnan. Itt is van egy természetes lávamedence, ahol lehet biztonságban fürdeni.










Leautóztunk a  parthoz közeli parkolóban. Szűkösen, de találtunk helyet.

Azonnl elbűvölt még felülről a látvány: Seixal feketehomokos strandja számomra a legegzotikusbb hely Madeira szigetén. Ez az amiért idejöttünk. Olyan karibifeelinges, dél-amerikai strandos.

 


a parkoló másik oldalán van egy kiépített mólós fürdőzési lehetőség: itt is lehet úszni, védett a hullámoktól

























Az idő hamar elszaladt. Este 6 után indultunk el Seixalból Funchalba. 45 perc alatt átautóztunk a déli oldalra. A táj így is lenyűgöző-pedig az alagutak miatt kevésbé látható-de nagyon felgyorsította a haladást. 

Szuper napunk volt, sok szépséget láttunk ma is.



Madeirán -9.

 



Funchal, Lido kilátás a szobánkból a 7.emeletről

Minden reggel azzal kezdődik nálunk, hogy kimegyek a teraszra és kb kitalálom milyen lesz az idő ma. Eddig nagy szerencsénk volt az időjárással, mert szép napos időt kaptunk, 2 napig full szélcsenddel, meleggel.

Ma is megnézem az applikációt a telefonom és a kérdés ma is az, hogy merre induljunk? A Madeirra Weather app a telefonon sajnos valós időjárást mutat.... Rabacal felé indulnánk és ott 10-11 fokot ír, ködöt esőt, de mivel itt az óceénparton már reggel szuper az idő így nehezen hiszem, hogy ott csak 10 fok van... de később bebizonyosodik, hogy de :D

Reggeli után megint lecuccolunk és elindulunk Rabacal irányába, de letérünk az autóútról és a régi tengerparti úton haladunk egészen Ponta do Sol-ig.. itt megtaláljuk a vízesését ami az útra hull, de sajnos tömeg van. A hegyekben lévő az nagyobb is és sokkal jobb-és ott nem járt ennyi autó mint itt akik csak ezért jöttek ide...

Ponta do Sol a sziget legnaposabb része, állítólag szép a naplemenete is. A városka bájos, az utjai kanyargósak, sajnos nem süt úgy a nap ahogy kellene...




ezek a régi utak részei, ebben az alagútban is folyik be a víz, van ahol ömlik... a réi utak ezen a részen eléggé rossz állapotban vannak, van ahol le is van omolva a hegyoldal...









Majd innen elindultunk a meredeken felfelé és csak felfelé és egyre meredekebben jutottunk magasabbra... és az idő is úgy lett egyre cudarabb...


Itt kellett volna leparkolni jobbra, innen indul a PR 6 túra több része ami eléggé népszerű és látványos... eléggé sok autó volt... elképzeltem, ha megállunk és elindulunk akkor visszafelé majd nem találjuk meg az autónkat.. hát nem... nagyon fújt a szél, esett az eső és kb 20 cm volt a látótávolság. Megfagyni sem fogunk :) Szóval ez kimarad most..








majd egy pillanat múlva pedig kék lett minden...

Itt még tartottunk tőle a látótávolság szűke miatt hogy egy kóbor tehénbe rohanunk bele... há nem volt alaptalan a félelmünk... eléggé sok kódorgott erre szanaszét :)


Majd innen már sütött a nap, kék lett az ég és egy kilátópontról megnézhettük Porto Monizt.

A látvány magáért beszél:













Porto Monizba érve ragyogó idő volt, bár a szél most nagyon viharos volt itt. Egy partközeli étterembe ültünk be ebédelni: meglepően finomat kaptunk nagyon gyorsan. Tésztát, pizzát ettünk és egy madeirai borba áztatott epret :)


 

eddig erre jártunk a mai napon.....

Porto Monizból visszafelé indultunk a most gyönyörű kék óceán mellett...alagutakból be és ki...




Moldova -4. este a városban, 2 napos rendezvény

 Elsétáltunk tovább a Pushkin utón-itt hatalmas a forgalom. A mi szállásunk is itt található, gyalog minden is elérhető volt, bár a távok ne...