2019. március 26., kedd

Görögország: Thesszaloniki, Meteórák, Parga, Lefkada és Thesszaloniki újra ...-1.

Nagyon régen jártunk Görögországban. Utoljára 2008-ban Krétán illetve Santorinin.
Épp ideje megismételni :)
Az utazásunk szülők nélkül itt kezdődött 1994-ben, akkor jártunk először Görögországban, busszal Paralián.
Felejthetetlen emlékekkel lettünk gazdagabbak, amiket a mai napig emlegetünk. Örök barátságot kötöttünk amit azóta is őrzünk :)
Athénba és a Meteóra kolostorokhoz is kirándultunk akkor, most megmutatjuk szeretteinknek is.
Imádtuk minden percét, a hosszú buszút sem volt olyan borzalmas így :) az idő pedig még jobban megszépítette azt!

Most 2019, májusban Görögországba, Thessalinikibe repülünk WizzAirrel-jegyet a bookingos foglalások utáni pontokból vettem a hazaút jegyét, az odautat pedig a Ryanairnél 21000 Ft/fő/retúr áron: priorityvel (2db táska) és előre foglalt hely jeggyel még 2018. októberében-autót a reptéren felvéve elindulunk egy Pella közeli szállodába, és innen indulunk másnap kora reggel a Meteórákhoz.
1. éj Maison Hotel Chalkidonia
Aztán irány a Meteóra Kolostorok:
2. éj  Kalambaka, Meteorák közelében
Majd ha nyúl, legyen kövér, irány először Parga 2 éjre
 Paradise Hotel Parga
. éj a nagy álomhely: Lefkada 5 éj
 Paralia szállás 1 éjre
10.. napon visszajövünk Thessalonikibe, megnézzük a várost, este 20 óráig még lesz időnk, kicsit felfedezni. és az utolsó napot Thesszalonikiben töltjük.
A 11.napon este indul a  gépünk haza Thesszalonikiből

Még jó, hogy a WizzAir módosította  a lefoglalt járataimat, így le tudtam mondani és visszakaptam az árát.
 Ryanairnél jóval fele annyiba kerültek a jegyek, és sokkal jobb menetrenddel. (idén többször is Ryanairrel fogunk repülni...


Autót a www.economybookings.com oldalán béreltem jóval olcsóbban, mint ahogy korábban láttam és nem kell előre kifizetni azt-majd a helyszínen és a bérlő cég pedig a Surprice :)-

a teljes út útvonala

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kappadókia és Antalya szeptember végén -1.Tervezés

 Szeptember végén újra Kappadókiába utazunk-sok év után 2010-ben jártunk itt-most saját szervezésben térünk vissza ahogy legjobban szeretünk...