Rabságban

Szörnyű érzés bezárva lenni, nem utazni és maradni.. kényszerítve..
Szörnyű érzés a félelem, szörnyű a rabság, mert ez a vírus most börtönbe zárt mindannyiunkat....
Ki tudja mennyi időre? hetekre vagy hónapokra?

Nem is igazán akarok belegondolni, mert érzem, hogy az elmém nem sokáig fogja bírni..
Nagyon, de nagyon megvisel, soha nem féltem még ennyire-bármennyire nem mutatom...igazából nem magamat féltem, hanem a szeretteimet.

Szeretem a munkám, életem az utazás és most egyik sincs.. egyik napról a másikra :(

Soha nem gondoltam volna, hogy a legsötétebb konyhában vagy utcán enni Indiában vagy Ázsiában vagy Dél-Amerikában bármi bajunk lehetne..
Soha nem gondoltuk, hogy bármit elkaphatunk-nem is kaptunk...soha nem tartottunk semmitől...
..és soha nem gondoltam volna, hogy itthon, ebben  a biztonságosnak mondott országban valaha rettegni kelljen egy vírustól.

Igaz 1990-ben a taxisblokád idején én kaptam el egy vírust-nem mostam meg egy almát-és
Hanta-vírust kaptam.
Ezt kapták el a Nato katonák Koszóvóban és  a balkáni háborúban nagyon sokan...de az csak egy eset volt, és nem volt fertőző sem.. kisebb károsodással, de túléltem...

Soha nem gondoltam, hogy ez megismétlődhet, csak emberek millióit megfertőzve...

És ez a szar most romba döntötte a világot.
Sokáig gyászolok és ebből csak a  szabadság reménye tart életben...