2020. február 12., szerda

40. Chu Chi alagutak -24. napunk

Az éjszaka megint rövid volt, tegnap hazasétáltunk a már sötét és persze fényárban úszó városból. A hőség ilyenkor is fenn áll..szinte felforr az agyunk olyan meleg van..

Nem kellett bennünket altatni, reggel megint fél 7 körül keltünk és  a reggeli után ma is programra mentünk. Ez az utolsó napunk, este indul a gépünk hazafelé-igyekeztem kimaxolni még ezt is.
Ezt a túrát is a getyourguide oldalon foglaltam, 13 Euroba került-ebben nem volt ebéd és fél napos programnak hirdették.

Pontosan jöttek értünk 3/4 8-kor-megint mii voltunk a legelsők akik felszálltak a buszra és az idegenvezető elmondta, hogy délután 15 órakor érünk vissza Saigonba-na épphogy lesz időnk akkor mindenre.. basszus..

Első programnak egy háborúban megsérült és tartós fogyatékkal élők által készített képek, dísztárgyak lelőhelyéhez-a  gyárhoz mentünk.
Mi már korábban bevásároltunk ezekből a képekből: kezdve Hoi Anban és Phu Quocon is, így tisztában voltunk az árakkal és brutál jók vagyunk alkuban is, így ez a gyár sérült emberek készítik vagy sem ez egy nagy turista csapda. A piaci ár 10X-eséért lehet itt kapni mindent!!!!

De legalább megnéztük, hogyan készítik ezeket a szépségeket!


 



 Gyöngyházberakásos formák, tojáshéjporral festve..


Innen visszaszálltunka  buszba és irány a chu Chi alagutrendszer, Ho Chi Minh Citytől 60 km-re észak felé.



Kaucsukültetvények errefelé is







A vietkongok itt életek ebben az alagútrendszerben a háború alatt. Próbáltunk lemenni,  a vállunk sem fért el.. ezek az emberek évekig itt éltek, szenvedtek a forróságtól a hidegtől, az esőtől. Csípték őket a szúnyogok és a skorpiók, kígyók. Itt alakították ki az életterüket a föld alatt. Jártunk hálószobában, konyhában.. aminél a füstkivezetőjét ugye nem lehetett közvetlen oda tenni ahol ténylegesen a föld alatt éltek, hanem jóval messzebb el kellett ezt vezetni, hogy ne találjanak rájuk... eszméletlen tervezés és brutális kivitelezés...kegyetlen élet...

Remek álca

Lőárok





 





 



Itt lehetett AK 47-esekkel lőni, borzalmas a hangja :(


Ezekből a vastag bambuszokat vezették ki/be a levegőt az alagutakba  

 Temető útközben

Jól kiszívott bennünket a meleg és 2 óra buszos zötykölődés után fél 3-ra értünk vissza Saigonba.

A Food Marketben ettünk egy isteni thai levest és egy jó nagy shaket maracujával, kókusz fagyit, és egy jó kis bbq szendvicset is.

 Még vettünk pár dolgot, elköltöttük a maradék pénzünket, taxira hagytunk csak, és visszasétáltunk a szállodába, összekészülni a hazaútra.
Sok időt nem hagytunk, 17 óra előtt 20 perccel értünk vissza  és 18 óra körül terveztünk indulni a  reptérre...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Maldív-szigetek

 Tavalyi évben több utazásunkat  több légitársaság által fizetett sok sok pénzből fizettem. Az utolsó kártérítésünkből vettem meg még tavaly...