A csaj a recepción kb majdnem elsírta magát, mikor mondtam, hogy be akarunk csekkolni... erre mondta, hogy csak délután 2-től lehet... persze, csak előző naptól, mondtam neki... és mutattam, hogy itt aludtunk. amúgy meg a recepcióra csak a szálloda vendégei járnak és azon kell átmenni, láthatta, hogy onnen jövünk le...
Nagy nehezen megértette, hogy éjjel érkeztünk és fizetni szeretnénk...és 3 napot leszünk... illetve én azt nem értem, hogy itt így kezelik a foglalásokat? Mert ez így nem ok..
Fizettünk, reggeliztünk, majd autóba pattantunk és már fél 11 lett és már 32 fokot mutatotta hőmérő: irány Buljarica. Egész nap a parton, strandon voltunk-nem kívánkoztunk sehová. a hőség maitt csak a vízben volt jó, enyhűlés csak ott jött.
Buljaricán 6 eurot fitetünk 3 ágyért és 2 ernyőért-szerintem ez korrekt.
A strandot most rendbe tették a tavalyihoz képest. Kiszedték a fa ernyőket és több ágy is lett. Tavaly nem kellett fizetni, most kellett. A parkoló tavaly nem került pénzbe, most 3 euroba került egész napra,
Szinte az autó mögöttünk állt, így minden kéznél volt.
A strandra szinte nem érdemes hozni semmit, mert minden kapható: hideg üditők akár 2 l-es is, jégkrémet, a parti bárban is mindenféle jóság van.
Az étteremben pedig csevap 2 euro, a nagy pizzaszelet szintén 2 euro és kemencében előtted sütik. Fagyi is kapható. a bazárban pedig szintén minden kapható, fürdőruha is. Ja és a flamingós strandtáskák szintén :D
biztos volt 5000 ember vasárnap ezen a strandon |
Szóval az gész napos fekvés-strandolás-napozás után elindultunk 5 óra után Sveti Stefan felé. Nagy hiba volt, mert a hőség még mindig elviselhetetlen maradt...
Sveti Stefan faluba lementünk és a parkolóba letettük az autót. 1 Euro óránként.
A Nobu strandja, itt 100 Euro a napágy /fő. ennyit nem szántunk rá :D |
a másik részen az első sorban 50 Euro, 2. sor 40 euro, a 3. sor 30 Euro és a 4-5 sorr 20 euroba kerül..
egy kicsit odébb, de még mindig itt az 1. sor 30 eurotól indul..
Jaj, jó, h írtad a flamingóst, már aggódtam, h elfogyott 🤣
VálaszTörlésUgye? 😁🙃🤣🤩
VálaszTörlés