Sok minden tervben volt, de Szirakúza épp nem. Semmit nem tudtam róla-főleg nem részleteiben.
Aztán egyik reggel úgy döntöttünk, hogy megnézzük, mert belefér.
Jól tettük. Catanian keresztül mentünk és az autópályán jutottunk el Szirakúzába.
Szirakúzat Kr.e. 734-ben alapították görög telepesek, akik Ortigia szigeten építették az első épületeiket. Ortigia nagyon szép és hangulatos keskeny utcácskáival, csodaszép zöldeskék és tiszta kikötői vizével :)
A
Neapolis-t ( romokat ) néztük meg, majd tettünk egy sétát Ortigia városrészben ebéd után.
Belépő van. A jegypénztár nem a bejáratban van, hanem az őt másik oldalán a bazársori üzletek mögött, már majdnem susnyésban. Tábla mutatja, igaz nem sokat, de megtalálható.
Ebédet a romoktól kijőve egy kis helyi kajáldában ettünk. Olcsónak nem volt mondható, de finom, friss tésztát ettünk valami padlizsános-paradicsomos cuccal.
Irdatlan meleg lett, így otthon a medencénél pihentük ki a városnézés fáradalmait. A Küklopsz Riviérán sajnos nem tudtunk strandolni, még csak most kezdték el felállítani a mólókat, amiken lehet napozni és könnyen be lehet jutni a vulkáni sziklákról Nem is értem, hogy miért nem előbb rakják össze ezeket, amikor marha sok ember-akár helyi is használta volna.
|
Latomie ókori kőbányája: az akkori bűnözöket küldték ide büntetésképp |
|
Latomia del Paradiso: Dionüszosz füle: nagyon visszahangzik. Sokan fakadtak egy-egy áriára:) |
|
Dionüszosz füle |
|
Teatro Greco |
|
Nymphaeum és a sírok utcája-a színház tetejénél található... |
|
Hieron oltára...ide bemenni nem lehet és hihetetlenül el van hanyagolva a romterület |
|
Római amfitheatrum-i.sz 3. században épült és ez is nagyon el van hanyagolva |
Ortygia:
|
Porta di Marina, Ortigia |
|
Ortigia: Duomo |
|
rendőri járműveket mutattak be Ortygia központjában: ezt nem lehetett kihagyni |
|
egy Caravaggio képet mutattak be, tilos volt bent a fényképezés... |
Hazaérkezve a hotelbe a medencénél pihentük ki a városnézés fáradalmait:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése