2020. február 15., szombat

42. Szállásaink Vietnámban, összefoglaló

Utolsó ázsiai utunkon ami Burmában volt- MINDEN szálláshely minden képzeletet felül mlt, ellentétben Vietnámmal, ahol most jártunk.

Pedig szállást most is körültekintően foglaltunk, az értékelés nem volt kevesebb mint 9,4 és ugye szűrni kell az értékelések között is-kinek mi fontos.
Mondjuk nekünk elsődleges a tisztaság azután jöhet bármi.


1. Első vietnámi szállásunk Hanoi Old quarterében lévő Golden Time Hostel 3 lett-nagy hibánkra. Erre a szálláshelyre jó szó a szutyok kifejezés, ilyen koszos és igénytelen szálláshelyen még életünkben nem jártunk, soha sehol.

Mi 2,3-ra értékeltük a hotelt, és most is 8-as az értékelése, amikor foglaltam, akkor mondjuk 9,4 volt még.
Két szobát foglaltuk, egyik rosszabb volt mint a másik, a tesóméknak gyerekkel elcseréltük, hogy legalább a fürdőszobájuknak legyen fürdőszoba formája, de a 2. emeleti, utcára néző szobán az ablakot sem lehetett kinyitni,a  klíma pedig a fekete penész miatt használhatatlan volt-pedig fűteni kellett volna.

A mi szobánk a 3. emeleten volt-az egyetlen szoba és egy 50 x 50 cm-es ablakkal, ami valami lifthofra nézett, de kilátni nem láttunk ki rajta mert akkora volt rajta a mocsok.
A fürdőszobában még szerintem soha nem takarítottak, a húgyszagtól, alig tudtunk aludni-és most nem vittem domestos-pedig eddig mindig vittem és soha nem kellett sehol :(

A padlótól konkrétan fekete lett a atalpam, a mocskot soha nem mosták fel, amikor pedig bejöttek törölközőt cserélni-naponta egyre több lett a fekete, hosszú elhullott haj a szobában és a fürdőben.
A zuhany csak egy falból kilógó cső volt  afalból, ami elé oda tudtál állni és a víz a wc-re és a mosdóra is zuhogott. A WC papírt sajnos sokszor eláztattuk-mert elfelejtettük az ágyra kivinni.
A fürdőszobának az egyik legjobb dolog mi voltunk, hogy naponta 2 x is zuhanyoztunk, legalább érte víz a padlót... amikor nem folyt áta szobába...


A szoba fala azzal a hungarocell burkolóval volt lefedve-gondoljuk a penész miatt-nem látszott, de éreztük, és amikor elköltöztünk, mindennek dohos szaga maradt... már láttam magamon a penészgombákat is...

A folyosó olyan szűk volt, hogy dönteni kellett mi vagy a bőröndök jutnaka  szobákba fel... a bőröndömet az egyik ott dolgolzó jól meg is reptette az első fordulóról.. szerencsére nem lett baja..

A szobaárban volt reggeli, de miután megnéztük mit szántak nekünk.így gyorsan lemondtunk róla. A szomszédben volt kisbolt is... elvileg egész nap ingyenes lett volna a gyümölcs és a kávé + tea is, ha ki lett volna téve..

A legnagyobb problémájuk érkezés előtt az volt, hogy miért nem velük megyünk kirándulni és ide meg oda menjünk velük...hiába írtam nekik, hogy majd  a helyszínen meglátjuk majd...

Mivel az 5 napunk alatt minden nap szakadt az eső- a 4. emeletről a középső feljáratnál-lépcső amin mi is a szobákba jutottunk-ott ömlött be folyamatosan a víz és rajtunk kívűl senkit nem zavart... a lépcső műfűvel van bevonva és abban áll a víz.. szóltunk, hogy fel kellene törölni, de csak a vállukat rángatták... aztán mikor már órák óta ömlött be a víz-mint egy vízesésében- és lent megállt-na akkor elkezdték felhasználnia  törölközőket és azokkal feltörölni-illetve csak balfaszkodni.. mert ehhez sem értettek.

Nagyon elkeserítő és bosszantó  volt látni ezta  hozzáállást :(
Ez egy igazi retek szállás, és el nem tudom képzelni, ez kinek felel meg.

Jó helyen van, de a kosz, mocsok és retek amit itt tapasztaltunk- nem oldoz fel semmit!
Senkinek nem ajánlom!

A képek amik a bookingon vannak, köszönőviszonyban sincsenek a valóságbani képekkel.
Sajnos nem tudom hol vannak a képeim, de keresek és felteszem!


2. Első éjszaka után hajnalban-cuccaink itt maradtak Hanoiban a szálláson- a Ha Long-Öbölbe utaztunk, 2 napos hajózásra a Majestic Ha Long Cruise-ra. Ezt is a booking.com-on foglaltuk le.
Ettől tartottam a legjobban, de minden képzeletünket felülmúlta, minden szempontból.
-transzfert külön kellett fizetni, de ez nem is volt az árban hirdetve
-upgradeltük a szobát egy magasabb szintre- nem bántuk meg
-ilyen minőségi és mennyiségű ételt és kiszolgálást nem kaptunk sehol, még az 5 csillagos hotelben sem
-maxiálisan kitöltötték az időnket programokkal
-Hatalmas ágyban, szuper kilátással, remekül éreztük magunkat
-visszamennék, de nem 2 napra, hanem 2 éj/3 napra :) Imádtuk mnden percét és ha jó idő van, akkor még szuperebb lehet ez az egész kirándulás, de a Ha Long-öböl is fantszatikusan hozzájárult mindehhez
- Szintén 2 szobánk volt és mindegyikünk 10-es értékelést adott-megérdemelten, az 5 fős szeméylzet egyben volt, kapitány, takarító, idegenvezető, hajós, tavaszitekercs-készítő, szakács és stb :)
-Az ár nem volt vészes 100 Euro /fő mindennel együtt, teljes ellátással: ebéd, vacsora, reggeli, ebéd, retúr transzfer Hanoi-Ha Long-öböl-Hanoi, kirándulások több helyre
-Az egész hajón 12-en voltunk vendégek :)
Minden percét imádtuk.






















3. Harmadik szállásunk-Hanoi után- Huéba repülve, a Rosaleen Boutique Hotel lett. Szintén a booking.com-on foglaltuk.
Na ennek is van története :)
A repülőtérről a szállás transzfere jött értünk 500000 VND-ért,(20 Euro) ami sok, de mivel javában tartott a TÉT, így örültünk, hogy ez is lett.
Véletlenül lemondtam indulás előtt a szállást, rányomtam.... de ugye 2 foglalásunk volt, és mindet megtettünk, hogy így is maradjon.
Tudtam volna újra foglalni, de csak 4x-es áron, más szállás meg nem nagyon volt nyitva ezen idő alatt, hiába is akartunk volna mást foglalni... 
Felhívtuk  bookingot,  próbált segíteni, de mondta mivel lemondtam írjak a szállásnak. Így a másik foglalás alatt írtunk nekik, és válaszoltak, hogy minden ok, tartják a szobát-azon az áron, amin foglaltam, semmi gond. Na így kértem tőlük a transzfert...
Indulás előtt pedig még 2 x rákérdeztünk, hogy ok-e a foglalás.

A reptérről az útkb 35 percig tartott, kora volt még, a recepción gyorsan intéztek mindent és korán meg is kaptuk a szobáinkat.
Ezen kívűl semmit ne tudtak nekünk intézni: sem taxit, sem programot-semmit.

A szobánk az 5. emeleten volt- ez egyik kifogástalan szoba az egész út során (volt még 1). Tisztaság, tágas szoba, szép és tiszta fürdőszoba, forró víz. A reggeli pazar, hatalmas választékkal.
A szobánk majdnm egymás mellett volt, a szálloda fullon ázsiaiakkal.
Sétatávra minden-bár semmi nem működött-még mosatni sem tudtunk egy 5 csillagos szállodában-szinte hihetetlen.
A recepcióra várva töltőre tettem a telefonomat az egyik sarokban és elmentünk fel a szobába. utánam hozták-igaz Dórika rajzolta képem alapján azonosítottak be-mert az a nyitóképem 2015. óta <3.
Szerettük ezt a szállást, kényelmes és tiszta volt, egymáshoz a gyeerek is tudott önállóan közlekedni, bár inkább  ami szobánkban lakott :)
 A medencét pedig nem tudtuk a rossz idő miatt használni...

Kilátás az ablakból

medence az ablakból

4. Hué után Hoi An-ba buszoztunk át, transzfer egy kirándulás keretében :)
Sajnos a szállás sem helyileg, sem tisztaságügyileg nem volt jó választás, pedig szintén jó értékelései vannak. A jó dolog a reggeli volt itt, ami minden nap személyre szabottan készítettek és nagyon kedvesek is voltak a recepción. Itt viszont tudtunk már mosatni is és pikk pakk minden meglett..
Motort tudtunk bérelni, de csak 1 volt, várni kellett amire szereztek még 1-et.. és nyugodt szívvel átadták.. és persze üres volot a tank és leálltunk ..még jó hogy tudtak adni üvegben benzint egy háznál..

 





reggeli

reggeli még az előzőhöz


Szintén 2 szobát foglaltunk. nem kaptuk egymás mellé és még 1 szintre sem :( A szobában az ágy kritikán aluli volt, féltünk lehuppani rá, mert agyrázkódást kaptunk volna...
Négy nap alatt 1x sem takarítottak  szobában, csak bejárkáltak és kihullott belőlük a hosszú feket haj..
A szemetet sem üritették ki a 4 nap alatt, vagy talán egyik szobánkból 1 x. A Wifi jól működött, a medencét  arossz idő miatt sem tudtuk használni.
A klíma feketéllett a penésztől-azon imádkoztunk, hogy ne fagyjunk meg és ne legyen szükség rá-mert így nem fogjuk bekapcsolni.
A fürdő ajtót pedig nem tudtuk nyitva hagyni, mert szintén a húgyszag terjengett a szobában... se fertőtlenítőt, se klórt, se vízkőoldót nem ismernek, vagy nem tudom miért nem használnak... 



5. szállásunk Dalatban a Mr.Rot's Secret Hotel lett-amit szintén benéztem, és szerencsére csak 1 éjszakát kellett kibírni itt. A 4. emeletre kellett felcipelni mindent, pedig megírtam, hogy ne, a szobán nem volt ablak és majdnem megfagytunk olyan jégverem volt, fűtési lehetőség semmi.
Itt csak langyos víz folyt a csapből, pedig 4x is próbáltuk, mindegy legalább fürdeni tudtunk, A talpam fekete lett a mocskos padlótól, a 2. nap sem takarítottak ki, pedig szinte 1x aludtunk csak ott :(
A recepción semmiben nem segítettek :( reggeli nagyon szegényes, kérésre csinálják, én kihagytam.

6. szállásunk egy éjszakai busz lett a VIP20-ból. Szuper volt.

7. szállásunkat már Phu Qoucon foglaltuk el: Sen Viet Resort
szintén a bookingon foglaltam. Ez árban is megfelelő volt, a kinti fürdőszobától és wc-től tartottunk, de aztán nagyon élveztük :)
-a takarítás kicsit döcögősen ment, de az ágyneműt cserélték 2 naponta, a törölközőket pedig naponta.
Igaz, hogy reggel 8-kor már nem tudtunk semmit enni reggelire, de inni sem... de motort tudtunk bérelni a recepción.
A kert és  a medence, a hatalmas tágas szoba viszont kárpótolt mindenért.

 







 







 

 8. szállásunk Saigonban volt: Huong Sen Annex Hotel
A District 1-ben, szuper helyen, gyalogtávra a számunkra fontos dolgoktól. Kifogástalan, nagyon tiszta, szuper hotel, egy kisebb medencével a tetőn.
A reggeli is maximálisan minden igényt kielégített, svédasztalos volt.
Nagyon jó választás volt.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Maldív-szigetek

 Tavalyi évben több utazásunkat  több légitársaság által fizetett sok sok pénzből fizettem. Az utolsó kártérítésünkből vettem meg még tavaly...