2018. december 2., vasárnap

Isztambul -3.

A vasárnapunk döcögősen indult. A csapat egyik harmada lebetegedett- igaz már úgy is indultak és ennek ellenére a tegnapi napot hősiesen vègigcsinálták.
Nagyon hideg volt tegnap, a nyirkos idő meg még rontott a hőérzeten is-pedig nem volt csapadék szerencsére.
Babus beteg lett, pedig úgy volt, hogy megint együtt fogunk "kempigezni" előző éjjel, de annàl fáradtabb volt. Sebaj, majd Szardíniàn bepótoljuk :).

Akkor felcsaptam idegenvezetőnek és a csapat másik harmadának úgy gondoltam megmutatom Isztambult-amit tegnap nem láttak még.
Nagyon kevés időnk volt most is, de nem bàntam meg egy percét sem, hogy ennyi időre is idejöttünk. Igaz Isztambulból semennyi sem elég :).

Hajóúttal kezdtünk Kadiköyben, persze teáztunk a hajón :).

elhajózunk Kadiköyből















Tenger felől a Topkapi Palota















A kabatas-Taksim funikular megállójában virit ez a mű :)
Majd Eminönütől felszàlltunk a T1 villamosra-mindenhol Istanbulkartot hasznâlva- és egészen Kabataşig- a végállomásig mentünk.
Majd Kabataşból a funikulárral a Taksimig meg sem álltunk.
A Taksimra felérve egy új mecset megkezdett èpítése vonta magára a figyelmünket: tavaly még nem láttuk.mi készül itt...

A piros nosztalgia villamos ami a Taksim-Tunel útvonalon jár  az  Istiklalon, most üzemelt.
Az Istiklal Caddesi szintén rendbe rakva, felújítva várja a làtogatókat.














Vasárnap lévén az utcân hömpölygött a tömeg :)
Istiklal Istambul Vaci utcàja: van itt minden mi szem szájnak ingere.
Kumpirozók, ismert ruhamárkàk üzletei, kâvézók, cukrászdàk hivogatjàk a vendégeket, vásàrlókat. Csodás kirakatokkal és mesés süteményekkel próbàlják elcsàbítani az "óvatlan" látogatót.
Én szoktam hagyni magam elcsábítani :).
Beültünk szintén egy cukrászdába, ami 4 szinten szolgálja ki a vendégeket. A mosdók a 4.emeleten vannak. Felmenni sem gond, lift jár :). Az árak elég magasak ezeken a helyeken.
Mindenesetre nagyon finomat ettünk itt is :)

Az Istiklalon nem egyszerű végig sétàlni, mert mindenféle bazáros és édességes csábitásnak vagyunk kitéve. Ez egy veszèlyes hely. Na meg a végigvágtató villamos :) az is egy élmény, ha valaki gyorsan akar nézelődni.
Mi most is kihagytuk a Madame Tussaude Istanbul.panoptikumot, pedig szívesen talâlkoztam volna Kivanç Tatlituğ-zsal . :)))
Vagy Ezellel :)
Az idő is megenyhűlt, egész jól kisütött a napocska. Lekerültek rólunk a sapkàk es a kabatok cipzárjai is nyitottak :).
Majd a Galata-torony felé vettük az irányt.
Ez a negyed egy bohém zenésznegyed, ahol mindenfèle gitárt, zongorát és mittomén milyen hangszereket kapni.









Van itt is minden mi szem szájnak ingere, ja és isteni a gránátalmalé frissen facsarva. Itt is.
A Galata-toronynál kb 200 m-es sor kanyargott. Esélytelen volt kivárni-illetve ha kivárjuk akkor ma mádt már nem fogunk látni...
Van itt egy menő étterem ami régebben lett alapítva: mondanom sem kell, hogy dugig volt vendéggel. Persze első osztâlyú a kilátás a Galata-toronyra és nem mellesleg oda sütött a napocska  is.
Az étterem mellett van egy kisbolt eldugva, ahol tudtunk venni a kedvenc dobozos almateánkból dobozonként 8 líráert, es az igazi török kávèból zacskónként 6 líráert.
Majd innen lefelé indultunk...és egy csillár-árusító negyedbe értünk le.
Itt még nem jártunk, vissza kellett sétàlni Beyoglu-Kardköybe a Galata-híd lábához.
Még jó, hogy jó az idő :).
Karaköyből újra villamosra ültünk és szintén Kabataşig mentünk.
Itt hajó hiányában buszra szálltunk-most épp a 30D jelüre.
Ortaköybe tartottunk.
A sofőr szerint ok, ő megy arra.
Kabataş megâlló után de még Besiktas előtt a Besiktas Arénájában Galatasaray-Besiktas meccsre készülődtek. Volt szerencsénk látni a szurkolók beáramlását a stadionva és a kb háborúba készülő rendfenntartó etőket is a páncélos harckocsikkal és a gépfegyveres katonákat is..na meg azt a több 10ezres embertömeget az utcán ami a stadionhoz áramlott.
Ortaköynél járhattunk-mert ismerős volt a hely, de nem ez volt kiírva a buszon..én pedig ahol ültem a kiírást nem láttam y buszon...odaszólok a sofőrnek: Ortaköy?
Erre bólógat és int na meg nyitja y busz ajtaját, ha akarunk menjünk :) ja ugrunk, de a többiek meg valahol hátrébb ültek. Hátrakiabâlok: leszállás....erre ugranak...de kiabálnak: bakker előbb is szólhattàl volna :) na persze :) ez ilyen :)
Megvagyunk, itt vagyunk ;)
Lesétálunk a partra. Minden helyi itt van családostul. Tele van minden, nincs üres pad sem. A tengerparti éttrem tele.
Fotózkodunk az Ortaköy camiival, csodaszép.
A parton horgászok.




Kumpirt akarunk enni.
Választunk egy helyet, ahol a tetőn terasz van, fantasztikus kilátással a Boszporúsz-hidra. 












Innen sem tudunk hajóval vissza menni, csak busszal.
Vàrjuk a buszt, úgy döntünk nem szállunk le Kabataşnàl hanem Eminönüig ezzel a busszal megyünk. Nem volt jó ötlet: a busz âll a dugóban a villamos meg hasít mellettünk. De most már ez van, itt maradunk.
Az út majdnem 1 órát tart Eminönüig-egészen elpilledtünk a buszon a melegben.
Eminönünél újabb látnivalók: készül a balik ekmek. Ezek a díszes hajókon készítik ezeket a halas szendvicseket. Én a szagot sem bírom-nem hogy megegyem :)
Eminönü kivilàgítva jó kis fotótéma.
A fények egyre csak gyűlnek: a háttérben a Suleymaniye-mecset fényei is felgyúlnak.
Beyogluban a Galata-torony is elegáns kivilágítást kap.
Ilyen környezetben árulnak főtt és sült kukoricát, simitet, burrket, isteni sült gesztenyét és salepet.
Ezt imádom az első pillanattól fogva.
Tűzforró, illatos és fahéjas, édes ital a hideg téli napokon.


















Isztambul maga a gasztronómiai csoda.
Itt nem lehet éhen halni és mindenki megtalâlhatja a kedvére valót.
Már korom sötétben szállunk fel a Kadiköybe tartó hajóra-ez átmegy először Karaköybe is. Közelebb kerülünk a kivilágított Galata-toronyhoz, ami csodaszép vöröses fényben pompázik.
A Galata-híd kivilágítva nagyon dekoratív.
A hajóról a Boszporusz-híd-ami összeköti Európát Ázsiával csodaszép rózsaszín megvilágítást kapott. :)
Imádom úgy ahogy van. Minden egyes zegét zugát.
Isztambul valóban örök szerelem.
Nincs még egy ilyen hely a világon-nekem, nekünk.

































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újra Ázsiába utazunk: Thaiföld és Laosz -1.

 Újra Ázsiába vesszük az irányt, szeretett Bangkokunkban érkezünk egy közvetlen járattal, az EVA Air közvetlen járatával Bécsből indulva.  A...