2026. augusztus 4., kedd

Gdansk -. Borostyánmúzeum és Szent Brigitta Templom

 

2 km-es séta után megérkeztünk a Galar Gdansk dokkhoz. Innen volt egy előre foglalt hajózásunk eredeti gdanski fahajókon a belvárosban a Motlawa-folyón. A túrák kiindulópontja a Dokowa 1/G szám alatt található kikötő (a történelmi gdański hajógyár, a Császári Dokk területén, a Yard Cafe mellett).
A program lényege, hogy a látogatók hagyományos, 18. századi lengyel folyami fa hajók (galar) 12 fős, nyitott replikáin utazva fedezhetik fel a várost a vízről. Mivel a hajók kisméretüek, be tudnak jutni olyan szűk csatornákba és a hajógyár belső vizére is, ahová a nagy turistahajók nem képesek belépni: 😍 Érdekes helyeken hajóztunk, volt hogy a hidak alatt le kellett teljesen húzódni, hogy a fejünket érje el a híd... előtte gyalog majd most a vízről is megcsodáltunk Gdansk óvárosát és a jelképének számító hajógyárakat a darukkal.
Időtartam és útvonal: A normál városi rejsz 60–70 percig tart. Érinti a gdański hajógyárat (a Szolidaritás mozgalom bölcsőjét), a Motława-folyót, a Stare Miasto (Óváros) részeit, az Ołowianka- és a Magtár-szigetet (Wyspa Spichrzów), valamint a híres 15. századi gdański Darut (Żuraw).
Én újra velük hajóznék. Érdemes korábban kiérni ide: a parkoló ingyenes, van egy konténerekből épült kajálda és egy kis érdekesség a roncsokból épített szobrok a 4-es dokk emlékére.... 
 
 







 













A gdański Szent Brigitta-bazilika (lengyelül: Bazylika św. Brygidy) a város óvárosának egyik legjelentősebb egyházi és történelmi épülete. Kívülről egy jellegzetes és letisztult tégla-gótikus épület, de belső tere rendkívüli művészeti kincseket és a huszadik századi lengyel történelem sorsfordító emlékeit őrzi. 
A templomban több fontos látnivalói is van:
1. A monumentális borostyánoltár ami lenyűgöző.
A templom legfőbb látványossága a több mint 11 méter magas és egy tonnát nyomó, javarészt borostyánból készült főoltár, amely a világon egyedülállónak számít. Az oltár központi eleme egy hatalmas, életfát szimbolizáló borostyán monstrancia.
2. Koponyák kamrája (Osszárium): A templom alagsorában lévő kriptában egy 2010-es felújítás során fedeztek fel egy tömegsírt.
Itt egy körülbelül 500 emberi koponyából álló csontkamra található.
3. Szent Brigitta ereklyéi: A templom őrzi Svédországi Szent Brigitta földi maradványainak egy részét. A szent gyászmenete 1374-ben állt meg Gdańskban, amikor Rómából tartottak a svédországi Vadstena felé, és ez indította el a szent helyi tiszteletét.
4. @A „Szolidaritás bástyája”A templom kulcsszerepet játszott Lengyelország kommunizmus elleni harcában.
Az 1980-as gdański hajógyári sztrájkok idején a templom plébánosa, Henryk Jankowski nyíltan támogatta a munkásokat. Az épület így a Szolidaritás Mozgalom (Solidarność) menedékévé és szellemi központjává vált. Olyan neves történelmi személyiségek is meglátogatták a helyet, mint Lech Wałęsa, Ronald Reagan, George Bush vagy Margaret Thatcher.
A bazilika az óváros szélén, közvetlenül a Szent Katalin-templom szomszédságában található.
✅️Cím: Profesorska 17, 80-001 Gdańsk
Nyitvatartás turistáknak:
Hétfőtől szombatig: 10:00 – 18:30
Vasárnap: 13:30 – 18:30 Belépőjegy: A templomba a turistáknak 6 pln ( 2026.).
 
A következő látnivalónk itt a szomszédban a Borostyánmúzeum: 
 
A gdański Borostyánmúzeum (lengyelül: Muzeum Bursztynu) közvetlenül a Szent Brigitta-bazilika szomszédságában, a középkori Európa legnagyobb malomépületében, a Nagy Malomban (Wielki Młyn) működik. A világ egyik legmodernebb és leggazdagabb borostyánkiállítása.#Gdansk
Érdekességek a múzeumból:
A világ legnagyobb borostyánrögje: Itt őrzik a világ legnagyobb természetes borostyántömbjét, amely több mint 68 kilogrammot nyom.
Zárványok (Inklúziók): Rendkívüli gyűjtemény látható a borostyánba ragadt, évmilliókkal ezelőtti növényekből, rovarokból és apró állatokból (pl. gyíkokból).
Kézműves remekművek: A 17–18. századi gdański aranyművesek borostyánból faragott ékszerdobozai, evőeszközei és sakk-készletei mellett modern, kortárs borostyán ékszerek is helyet kaptak.
„Űr-borostyán”: A múzeum legújabb ritkasága egy olyan borostyándarab, amelyet dr. Sławosz Uznański lengyel űrhajós magával vitt a világűrbe egy űrmisszió során.
Belépő: 37 zlotyi, van nyugdíjas és gyerek jegy is.
 






 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Gdansk -. Borostyánmúzeum és Szent Brigitta Templom

  2 km-es séta után megérkeztünk a Galar Gdansk dokkhoz. Innen volt egy előre foglalt hajózásunk eredeti gdanski fahajókon a belvárosban a M...