Minek sietni, pihenni jöttünk. A terv amúgy is az volt, hogy nincsen terv. Ami lesz lesz.
Jól akarjuk magunkat érezni, nem kell sietni sehová.
Reggeli után, ami szintén bőséges volt a szállodában-megint neki indultunk a városnak.
Itt Törökországban nem lehet éhen halni. Minden sarkon van valami, enni lehet enni. A leg egyszerűbb tekert szezámmagos péksütitől a levesig-reggelire is minden van.
gyümölcs hegyek és mindezt az utcán, vagy kifőzdékben illetve kajáldákban és luxus éttermekbe is megtehetjük. Illetve halpiacon, ahol el is készítik a különlegesebbnél különlegesebb halétkeket.
Balikekmek a hagymás halas szendvics:D
El szerettünk volna menni a Yedikulá-hoz, Héttorony) aminek ugyebár magyar vonatkozása is van Török Bálint, Bornemissza Gergely, Majlád István és még sokan mások (is)- ők mind mind itt raboskodtak.
Az útitervet egy kedves topik társamtól kaptam-bár ő nem mostanában járt ott- menjünk Sirkeciből hévvel. A villamosról leszálltunk Sirkeci megállónál és besétáltunk a hév épületébe-megjegyzem, hogy itt van a híres nevezetese Orient Expressz állomása Isztambulban.
De sajnos azt mondták, hogy a hév nem megy oda, csak busz. na ugye nem hittem a faszinak, mert előzőleg félretájékoztatott arról, hogy hol is van a Hodjapasha épülete...
Közben kiderült, hogy felújítanak, így valóban nem jár a külvárosi vonat, vagy hév.
Bementünk azon épületen belül a túrista információhoz, itt is közölték velünk, hogy hév nem megy, csak busz.
Na jó, akkor legyalogoltunk Eminönübe, át a hajókon, át a Galata-híd alatt, és ott ugyebár a buszmegálló, buszállomás.
Na de itt még véletlenül sincsen egy információs bódé!! Ahol megkérdeztük a buszokat 2011-ben az be volt zárva:(, ezért
maradtak a buszsofőrök. Persze sokan nem tudták, illetve nem akarták megmondani, hogy melyik busz megy arra. Egy volt aki megmondta, hogy a 93-asra kell felszállni, aztán majd lesz valami:) Mivel nem találtuk a sok busz között és ő ezt észre vette-kiszállt a buszból, eljött utánunk és megmutatta:)) Tök rendes volt!
Felszálltunk, érvényes volt az Istanbulkart, 1,25 lírát vett le fejenként az útra.
Leültünk.
Arra vitt amerre még soha nem jártunk:)
Jó 1 óra buszozás után elértünk a végállomásra. A sofőr sehol nem szólt, mi meg nem szálltunk le sehol.
Na ahogy leszállunk épp, meglátom, hogy a kis minibuszok/dolmus-ok állnak előttünk és rájuk van írva, hogy Yedikule. Na gondoltam ez kell nekünk.
Odamentünk, kérdeztük a sofőrt, hogy arra és oda megy -e , erre mondta, hogy igen. Szálljuk fel:) 1,75 lira lesz fejenként, de ráérünk fizetni, amikor elindul a busz, üljünk le. Ezek a buszok, sokkal ksebbek, mint társaik, a tengerparton dolmusnak hívnám őket:) És igen: kiderült hogy Isztambulban is dolmus-ok!
Talán 15 ember fér el rajta, ülve állva-és bárhol megáll, nem kell ahhoz megálló sem-ott is ahol épp nem számítasz rá!
Ki is lehet esni belőle, mert a sofőr sokáig be sem csukta az ajtót:)
Igazából ha nem vigyázol ki is eshetsz rajta:)
Alighogy felszálltunk, megtelt a busz és hátulról előre adogatták az utasok a viteldíjat a sofőrnek küldve.
Ő meg adta ugyanígy a visszajárót visszafelé:) Ez nálunk soha nem működne:) Megkocogtatod az előtted ülő idegen vállát és odaadod neki a pénzt és tudja, hogy mi a dolga:)
Erre nem érvényes az Istanbulkart.
Na amikor megláttuk Yedikule-Héttorony tornyait akkor tudtuk, hogy jó helyen járunk. Az út a buszmegállóból kb 20 perces volt, de sok helyen megállt, volt ahol csak lassított:)
Leszálltunk ott ahol gondoltuk és átmentünk a kapun. A kapu életveszélyes, lámpa irányítja ki és be a forgalmat, de csak 1 sáv van. Ha nem vagy óvatos, akkor a szembejövő autó elüt- Előre belátni csak úgy lehet, hogy ha bekukkantasz, hogy jön-e valami. Szerencséd van, ha nem:) Átjutottunk-épp nem jött semmi-de a másik irányból lett zöld-gondoltam hátulról csak nem ütnek el-látnak.
Innen 2 perc séta és ott lehet az épület falai közé bemenni.
Itt 10 líra volt / fő a belépő, unott jegyszedő adta a jegyet és semmi információ.
Pár lépéssel beljebb van ugyan egy tábla, de azért több minden szokott lenni egy műemléknél.
A bejárattól mindjárt balra van az első torony, itt van egy magyar nyelvű emléktábla, ahol megjegyzik, hogy Török Bálint, Bornemissza Gergely, Majlád István, Blédi Pál itt raboskodott.
Semmi nemzetiszín szalag, semmi koszorú. Gondolom leszedték, mert a helye megvolt:(
be lehet menni a tornyokba, sőt fel is lehet mászni a tetejükre. Eléggé meleg volt, szinte forrt a levegő.
Kissé félelmetes fent, mert nincs korlát és eléggé göröngyös a felszín.
A kilátás pazar lenne, ha nem építették volna be előtte és nem nőtték volna be a fák lombjai a tájat:) szinte már semmi nem látszik a városból:(
Mindenesetre nagy élmény volt itt járni, főleg annak aki olvasta az Egri Csillagok című művet, ami gyerekkorom meghatározó olvasmánya volt- 4. osztályban nyáron lett kötelező mű. Ettől szerettem meg igazán az olvasást:)
 |
| Dolmus vagy minibusz |
 |
| bejárat, 10 líra a belépő |
 |
| alaprajz |
 |
| várbörtön |
 |
| lépcső a várfalakra |
 |
| kilátás |
 |
| fent a falon |
 |
| fent a falak tetején |
 |
| majdnem körbe lehet menni a falakon |
 |
| kilátás a falak tetejéről |
Aztán a Héttoronytól hazafelé szintén felszálltunk a minibuszra/dolmus, elvitt a központi pályaudvarra, és ott megláttam, hogy a villamosra T1 van kiírva-rájöttem, hogy jöhettünk volna villamossal is-ez Zeytinburu állomás és innen megy a villamos Sultanahmetbe. Ráadásul a villamos klímatizált, a busz meg nem. Nekünk így előnyösebb volt hazafelé és valamivel gyorsabb is.
 |
| Hagia Sohia |
 |
| száll a kívánság ballon |
 |
| ...még mindig száll |
 |
| tea készítő |
 |
| variációk egy témára |
Majd estefelé vacsi után szintén elindultunk megint a térre. Én csak így hívtam a Kék mecset és a Hagia Sophia közötti hatalmas területet.Volt hogy ettünk főtt kukoricát és dinnyét, ittunk teát:))
Ott üldögélni a hűs nyáresti szellőben és hallgatni a müezzin imára hívó hangját-számomra felemelő. Az meg még inkább az, hogy itt lehetünk:)
Nem is nagyon tudtam elszakadni a pillanattól, lásd a sok képet és a szökőkút fény és vízjátékát :)
Utolsó esténk hamar eltelt:(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése