Saját bejegyzéseim a saját nyaralásainkról,élményeinkről, saját készítésű fényképeim és videóim a kirándulásainkról és mindenről ami velünk történik. Kizárólag szubjektív szemszögből! akit pedig érdekel:talán tudok örömet szerezni vele:), s talán még segítségre is lehetek az információkkal. ------------------------------ "Ha egyszer megízlelted a repülést, utána úgy fogsz járni a földön, hogy szemed az eget fürkészi, mert ott voltál fent és oda vágysz vissza." LEONARDO DA VINCI
2020. november 7., szombat
Lillafüreden-1. nap
Ez a kirándulás is egy többször módosított, utolsó pillanatig kivárós 5 nap lett végül. Anyu műtétje miatt kellett október közepén elhalasztani-arról a remek, napsütötte, gyönyörű őszról lemaradtunk :(
Sajnos most tudtuk pótolni és mire hazajöttünk, már a munkánknak is megint vége egy időre, de minimum 30 napra- a kormány bezárta avendéglátóhelyekete is-ezt most nem kommentálom.
Szállást utazás előtt 5 nappal foglaltam a Calimbra Wellness Hotel Miskolctapolca saját oldalán, akciós áron, 2 főre, félpanzióval.
A hotellel és az ott elérhető szolgáltatásaival meg vagyunk elégedve, nagyon ízlett a konyhájuk, svédasztalos vacsora várt bennünket minden este, a reggeli is svédasztalos volt-kívánni se lehetett volna mást vagy jobbat!
A személyzet nagyon kedves, figyelmes és udvarias volt, nem kellett soha várni, mindig előre kérdeztek, tájékoztattak, nem volt probélma semmivel.
Ahhoz hogy jól érezzük magunkat az is hozzájárult, hogy nem volt fullház, de azért eléggé voltak.
Itthonról reggel indultunk és hogy ne vesszen el a napunk, Pesten elintéztük dolgainkat, majd indultunk tovább. Elsőre Lillafüredre mentünk. Sajnos hegyek veszik körbe Lillafüredet és délután 2-kor még máshol süt a nap, itt már árnyékot vetnek a hegyek.
Aki teheti ne jöjjön autóval, hanem vonatozzon át Miskolcról, mert egy élmény és Lillafüreden nincsen sok parkolási lehetőség= alig van.
Szombat délután révén, nagyon sokan gondoltak hasonlót mi és kirándultak Lilalfüredre, na itt egyenesen tömeg volt!
A kajáldasor a vasútállomás mögött dugig tele: isteni kajákat adtak és 1400 Ft a 3 fogásos menü. Korrekt.
Lesétáltunk, felsétáltunk, megnéztük a Palotaszálló alatti Függőkertet amihet tartozik egy app is- a kertben ingyenes a wifi és felfedezheted seítségével Lillafüredet.
Lehetett csónakázni, de anyirkos, hideg időben nem éreztem rá kényszert, hogy kipróbáljuk ezt is.
A Palotaszálló csodálatos, a környezete szintén-de mi ide nem megyünk soha-így kívülről csodáltuk meg a fenséges építményt.
A Függőkerteken keresztül menve megnézhettük Herman Ottó szobrát, majd lejebb sétálva a vízesés fogadott bennünket eléggé nagy áradattal.
A mellette lévő barlang viszont zárva volt :(.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Gdańsk-1.
A repülőjegyeinket még tavaly vettem meg-közel 1 évvel előre-amikor a WizzAir bejelentette az új uticélt. Akkor még nem tudtam, hogy utazá...
-
Reggel elindultunk az Alcantara-szurdokhoz. (Alcantara gole a helyi táblákon kiírva) Útközben eléggé füstölt az Etna-később kiderült, hog...
-
A repülőjegyeinket még tavaly vettem meg-közel 1 évvel előre-amikor a WizzAir bejelentette az új uticélt. Akkor még nem tudtam, hogy utazá...
-
Reggel elhagytuk Litochórót, hogy ezt a napot már a Meteóráknál töltsük. 😎 Autópályán haladtunk, és csak fiz...
-
Újabb korán kelés és a 8.50-es indulási járathoz már 6 órakor kint voltunk a reptéren. Tegnap délután a Ryanair küldött egy mélt: hogy bec...
-
Kalambakában aludtunk, és a reggeli után ami nagyon szuper volt Parga felé vettük az irányt. A Meteóráktól indulva egy nagyon hegyes vidékr...













Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése