2010. szeptember 17., péntek

Mexikó 2009 január-Tulum, Coba, Xcaret, Karib-tenger

Már nagyon régóta "szemeztem" Mexikóval. Nagyon távolinak tűnt-még úgyis-hogy többször jártunk már trópusi vidékeken.
Aztán szeptember elejétől fogva megjelentek az utazási irodák kínálatai, amik persze vagy árban vagy pedig kategóriában nem feleltek meg az én ízlésemnek.  Ami lefordítva: vagy nagyon drága vagy nagyon lepukkant a szálloda amit ajánlottak, vagy hosszú az ott eltölteni adott idő, vagy pedig túl rövid.
Gondoltam egyet- persze előtte több fórumot olvasgatva-mi lenne, ha kihagynám az utazási irodát és "csak" magunk utaznánk ebbe a hatalmas országba.
Persze ez hónapokkal előtte olvasást, adatgyűjtést, térképek gyűjtését jelenti.
A Mexikó fórumról is nagyon sok infót és segítséget  kaptam:

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9008518&la=103437899
A szálloda partja-Karib-tenger
Az ár az irodák által kínált ár szinte  fele lett és a szálloda pedig 4*-os!
Tehát foglaltunk repülőjegyet-persze repjegy irodán keresztül, majd ahhoz kerestünk szállást, ennyi "kézen fogást" még megengedtem magamnak, mivel nem éreztem biztonságosnak az önálló foglalást.
Sajnos mint mindig most is csak röpke 11 nap jutott, ebből 9 nap volt az ott tartózkodás.
Este 19.10-kor indultunk pontosan Budapestről Madridba Malévval, az út 2 óra 40 perc volt, majd innen tovább 00.40 perckor Mexiko City-be,egy Lufthansa, Airbussal, ami fullon volt!  Ez olyan nagy gép volt, hogy 2-4-2 sorban voltak egymás mellett az ülések és tele volt a gép. Ez az út volt a leghosszabb: csaknem 12 óra 20 perc. Mexikó Citybe másnap reggel 6 óra körül értünk-persze -7 óra az ottani eltolódás-végig sötétben utaztunk, ami nagyon furcsa volt: az órám reggel 9 órát mutatott és még korom sötét volt, ha kinéztem az ablakon, mert ugye nyugat felé utaztunk. Állítólag, ha az ember ennyi időeltolódással utazik és az nyugat felé van, kevésbé viseli meg a szervezetet.

Onnan egy másik gép (Mexikó City) a gépünk 7.25-kor indult Cancúnba -a megadott 7.55 helyett, szinte futottunk hogy elérjük -ráadásul a beszállókártyákat Budapesten megkaptuk Madridig illetve Mexikó City-ig és ott újra kellett kérni Cancúnig-de azt mondták van probléma, nincsen hely....
Még jó, hogy közben lett 8 útitársunk, akik szintén ezen az útvonalon utaztak, ugyanoda...
Kaptunk boading kártyát és várjunk a sorunkra, mert ami szám rá volt írva-ott valaki más ült!

De sebaj, felszállás előtt ahol volt hely-oda ültünk le, ezt az utolsó 2 órát már kibírjuk állva is, csak már érkezzünk meg. Persze mi voltunk a 8 fehér ember a gépen, a többiek mind hazaiak. Néztek is bennünket, mint Jenő a moziban.
Megérkeztünk 9.25-kor pontosan Cancúnba és vártunk a csomagjainkra, amik nem jöttek..
Én ha utazom, mindig erről látok rémálomokat, hogy el fognak veszni a csomagjaink, nem jönnek meg időben stb. Annyi rosszat lehet hallani ezekről a dolgokról, meg persze nem azért csomagoltam össze itthon gondosan, hogy ne legyen semmink az ottlét alkalmával. Így különös gondot fordítottam a biztosítás megkötésére, hogy biztosan fizessen, ha baj történik.
Sajnos szükség volt rá. Felvetettük a jegyzőkönyvet, majd jönnek..legalábbis nagyon reméltem.

A transzfer elvitt minket a szállodába, amit itthonról intéztünk-egy magyar pár segítségével-de róluk később.
Sajnos nem verőfényes napsütés várt bennünket, hanem bár meleg, de borult idő, néha szemerkélő esővel.
Ráadásul ruhánk nem volt, mert ugye nem voltak meg a csomagjaink...
Ez az időjárás sajnos elkísérte az egész nyaralást -hatalmas csalódás volt a rossz idő!!!! Állítólag jó időnk kellett volna lennie-de ezt az Andiék azzal cáfolták is: hogy március-április a legjobb időszak az utazásra!!!!
A szállodában normális szobát kaptunk, megkaptuk az ai. ellátásra jogosító karszalagokat, bár nem tudom minek, mikor csak ez az egyfajta ellátás létezett.

A szállodáról sok rosszat olvastam, én nem tudok panaszkodni.
Az ellátással, a szobával és annak tisztasággal meg voltunk elégedve.
A park, kert tiszta és rendezett, állandóan takarítottak, tisztaság volt. A medence szintén rendben volt.
A szobákban minden másnap kaptunk tiszta ágyneműt, minden nap törölközőket, a parton pedig törölközőket a napágyakra, mindezt ingyen és bérmentve.

A szálloda több étteremmel és bárral is rendelkezik, mi meg voltunk elégedve, bár legtöbbször a nemzetközi étteremben étkeztünk, mert e többinél kivárhatatlan sorok álltak.

A reggeli, ebéd és vacsora nagyon változatos, nagyon sokféle-fajta ételből, gyümölcsből, édességből lehetett választani és az idő intervallum is széles volt ennek elköltésére.
Kilátás a lagúnára a szállodából
nincsen még ruhánk, csak amiben jöttünk-ugyanis elvesztek a bőröndjeink :(

Az idő nem volt a legkegyesebb hozzánk a 3. napon lett igazi napos, kánikula, akkor pont kirándultunk, majd onnantól fogva egyre javult.

Többször bebuszoztunk az óvárosba helyi járattal 6,5 peso-ért, amin egy helyi mondjuk magánkoncertet adott a busz utasainak. Nekem ez hatalmas élmény volt.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
szálloda bárja




 Első este mindjárt kipróbáltuk egy helyi étteremben a quaqamole-t (avokádókrém). Nagyon ízlett, ott beleszerettem.

Mindig is elbűvölt a mexikói zene, ruha , kultúra-bár ebből a hatalmas ország hatalmas kultúrájából mi csak egy kis töredéket láttunk és azt sem mondhatom, hogy megismertük őket, csak bepillantást nyertünk ebben a röpke időben.
Mindenesetre nem bántuk meg, hogy elutaztunk e messzi országba és ezt az útvonalat, illetve ezt a szállodát választottuk és hogy magunk által szerveztük utunkat és nem fizettünk plussz százezreket! az irodának ugyanezért az utazásért!

Közben egyre több magyarral ismerkedtünk meg, akik elmondásai alapján a felét fizettük annak, mint ők, akik irodával érkeztek-utaztak!
Jó tanács:
Indulás előtt mindenki fóliáztassa a bőröndjét, még akkor is, ha kemény és számzáras bőrönd-a mienk is az volt!
A szobákban hagyott napi 1-2 USD csodákra képes!
A szálloda egy területre esik a Grand Oasis 5* szállodával-közös a medence, part, parti bárok stb!

A fakultatív programokat ilyenkor egy kint élő magyar párral itthonról beszéltük le-még itthon! Övüké a www.cancun.hu weboldal!
Le a kalappal előttük, felejthetetlenné tették nyaralásunkat.
 Mexikói nyaralásunk alkalmával több fakultatív kirándulásból választottunk, ezek közül egyik volt a
Chichen Itza-i piramisok-romterület. Mivel ez az épület-rom együttes az újkori világ "újabb" csodái lettek, így még jobban megerősítették bennem azt a hitet, hogy látni KELL!

Grand Oasis
Grand Oasis belülről
Kukulkán piramisa-Chichen Itza
magyar csoport
Valladolid

Mi nem tudunk úgy nyaralni, hogy 1 hétig csak a strandon illetve a medence mellett fekszünk és "lógatjuk" a lábunkat, mennünk kell és látni ; persze a pihenés mellett!
Odaérkezésünk utáni 3. napon került sor erre a kirándulásra.
Ezt is itthonról szerveztem le, kint élő-dolgozó magyar pár segítségével: Katona Andrea és Orbán Gáborral. Az ő tulajdonuk a www.cancun.hu weboldal, ami a SAJÁT készítésű képeik szerepelnek, saját szervezésű programokkal.

Nekik a munkájuk a hobbijuk és hobbijuk az életük! Remélem nem írtam hülyeséget:))))
Na szóval Ők nem nagy csoportokkal dolgoznak, ha nem muszáj -így mindig kényelmesen 8-10 fő társaságában néztünk, kirándultunk, okosodtunk és sok-sok élménnyel gazdagodtunk az Ő vezetésükkel.
Cancúntól Chichen Itza kb. 200 km-re van a szárazföld belseje felé, itt már verőfényes napsütés és jó meleg fogadott bennünket. A bejáratnál ránk tettek újabb rikító színű karkötőt és a kamerák használatáért külön kellett fizetni 3 dollárt a belépőn felül.

Az épületekre-beleértve Kukulkán piramisát semmire sem szabad felmászni Chichen Itza-ban-sajnos.
Andrea nagyon precíz és pontos beszámolót, illetve képekkel illusztrált idegenvezetést nyújtott nekünk az egész nap folyamán. Ő nyelvész, rajong a maja kultúra iránt és élmény hallgatni.
Beszéljenek a képek a látnivalóról....

A romterület meglátogatása késő délutánig eltartott, majd elfogyasztottunk egy igazi mexikói étteremben egy ebédet és indultunk haza, bár útba ejtettük Valladolid koloniális kisvárosát, ahol éppen város szépítő munkálatok folytak...
Késő este értünk a szállodához, jól elfáradva, porosan koszosan, de megérte a látnivalókért és az élményekért cserébe!
Még itthon fényképeket látva Tulum romvárosával, ahogy a Karib -tenger fölé magasodva csodás képet fest-szerintem ezért is választottam úticélnak idén télen Mexikót!
Szerintem aki meglátja a képeket ezt megérti.


Tulum szépségét nem "csak" a romok és a kultúra adja, hanem természeti szépsége és vonzereje.
Ezt a kirándulást is még itthonról beszéltem le a Katona Andiékkal és szintén nem bántuk meg, hogy ismét velük keltünk útra.
Reggel 8 órakor indultunk a szálloda elől és vettük irányunkat dél felé - Playa del Carmen felé. Tulum is kb. 2 órányi autóútra fekszik Cancún városától.

Mint már írtam szintén ősi maja romváros, aminek szépségét nem a romok, hanem a tenger fölé magasodó természeti szépsége adja.
TULUM-jelentése: fallal védett, másik neve: Zama.
Régi kereskedőváros volt, nem csak halászatból éltek annak ellenére, hogy a Karib-tenger partján épült fel.
Valóban olyan szép, mint a képeken, előtte húzódik a világ 2. legnagyobb korallzátonya is. Eléggé romos, de ami megmaradt azért az mutat valamit a régi korokból.
Sajnos lemenni nem lehetett a partjára, le volt zárva, így fürödni sem tudtunk:(. Pedig milyen jó lett volna egy kis kultúra után lehűteni magunkat a habokban:)

Kb. 3 órás kényelmes rom nézés után, kijöttünk a romterületről, körülnéztünk a bazárban, volt aki vásárolt, volt aki megívott egy jó kukoricasört....
Mi pedig néztük a voladoreseket, vagyis repülő embereket, aminek nagy hagyománya van Mexikóban.
Az oszlop 30 m magas, amire 5 férfi mászik fel-sípszó kíséret mellett az oszlop körül forogva (fejjel lefelé ereszkednek le a földre! Az oszlop a menny és alvilág kapcsolatát szimbolizálja. Összesen 52 kört tesznek meg forogva, mire földet érnek!

Erről a történetről többet írni nem érdemes, beszéljenek a képek...
Útunkat Coba felé folytattuk, de ez egy másik történet....
Coba-ba a tulumi romok után mentünk, szintén az Andiékkal.
Odaérkezésünket követően ebédeltünk egy nagyon barátságos helyi étteremben a Coba-i tó mellett. Az étterem nyitott teraszáról látni lehetett, ahogy a lakók-a krokodilok sütkéreztek sásféléken!
Hát... nem szeretnék ebbe a tóba beleesni!

Ebéd után elindultunk és kb. 500 m-es gyalogutunk során a tó mellett sétáltunk el és még több krokit láttunk sütkérezni vagy éppen belecsusszanni a vízbe vagy éppen tátott szájjal napozni:)
A belépők megvétele után, mentünk biciklit bérelni, de ezt már a romterületen belül kellett megtenni.
Illetve aki nem tud vagy nem akar bicajozni, az jöhat triciklivel-riksa módra is!
A bicikli ára 3 USD, a riksáé 5 USD.
Nem mondom, hogy jók az utak, mert tiszta kő minden és mindenki arra megy amerre akar, gyalogosok is össze-vissza, de szerintem sokkal gyorsabban meg lehet tekinteni az épületeket!

Én a világ legrosszabb bringáját kaptam, fék nem volt rajta, még jó, hogy leért a lábam, de közben meg olyan nehéz volt tekerni, mintha mindkét fékpofa be lett volna ragadva. Javasolni tudom, ha van rá idő, akkor próbáljunk ki legalább többet és senki nem jár úgy mint én!
Az első egy sztélé volt, amit igencsak megviselt az idő.
A második rom pedig egy labdajáték páya volt, sokkal kisebb mint Chichenben.
Erre viszont fel lehetett mászni, bár nem volt könnyű.

Majd megnéztük és körbejártunk egy csillagvizsgálóként felfedezett épületet.
Minden egyes rom között tekertünk 300-800 m távolságot!
Majd balra fordulva az erdőből elővillant a legmagasabb piramis képe!
Úgy tudom, hogy 42 m magas és erre az egyre lehet MÉG felmászni, bár ki tudja, hogy meddig.
Gondoltam menjünk fel....
Alulról felfelé nézve nem tűnt magasnak, de az első 5 lépcső megtétele után már nem voltunk olyan magabiztosak.
Volt ahol 50-60 cm volt egyik másik lépcső között a távolság és a kövek bizony le vannak koptatva-fényesek, ebből kifolyólag nagyon csúsznak,
Közel 100 db lépcsőfok van.

Középen van egy segítő kötél, ami a képeken is látszik, hát volt mikor valakinek meg kellett állnia és várni, hogy egy kis levegőt kapjon:)
Jó 10-12 perc gyors tempó után felértünk a tetejére!
Akinek tériszonya van eszébe se jusson felmenni!
Ameddig a szem ellát csak erdőt láttunk, meg a csillagvizsgáló tetejét, ráadásul azt hittük, hogy jó levegő lesz fent, de csak perzselt a nap, még a szellő sem mozdult! Olyan meleg volt fenn, hogy azt hittem éppen a Naphoz próbálunk felmászni.
Csináltunk pár képet, másról, egymásról és próbáltunk szusszanni, hogy nekivágjunk a lejövetelnek. Ha lendületet vesz az ember, akkor jó-gyerünk, csak vigyázni kell, mert mint írtam csúszik!
Mindenesetre felejthetetlen élmény volt, ahogy ott fenn a magasban álltunk és szétnéztünk!
Valószínűleg az ősi maják is így tettek?
Motmot
A napunk ezzel a progival véget is ért és indultunk vissza-mindenki a szállodájába.
Utoljára sikerült még egy kis motmot-ot lefényképeznem, ami egy nagyon színes és dekoratív kb. 35-40 cm-es madárka, jellegzetes yucatán-félszigeti madárka.










Mexikói nyaralásunk másik kötelező programja a Xcaret-i ökopark meglátogatása volt!
Xcaret egy olyan hely, ami tele van a Yucatán-félszigeten őshonos faunával és flórával, illetve ezt próbálja bemutatni!
Bár most biztosan sokaknak nem fog tetszeni amit írok: nekem nem volt nagy durranás maga a park, főleg nem 100 USD belépőért!

Egyedül számomra az érdekességet az esti show adta, ha az nem lett volna, akkor nagy csalódás lett volna számomra!
a bejáratnál megkérdezik van-e nálad napolaj, megnézik és ha nem bio, akkor adnak helyette, illetve kapsz egy számot-ahová elteszik a te napolajadat és kifelé visszakapod!

Bejárattól közvetlen jobbra van egy kulturális központocska: Maja házak, ruhák, népművészet stb, majd egy lepkeház, ahol úgy érzed, hogy szabadon vannak a lepkék, pedig csak nagy a terület...Óriási a páratartalom.
Van több föld alatti cenote, ahol kb 1 km-en keresztül lehet végig felszínen sznorizni, de ha megúnod, akkor több helyen ki is lehet jönni. Aki 100 dolláros belépőt vesz, az kap törölközőt + sznori készletet, persze 20 dolláros deposit-ért, de a pipát hazahozhatod! A cuccokat le tudod tenni a csomagmegörzőbe, ez is benne van a jegy árában.

Van nagyon sok papagáj, jaguár-sziget, majmom sziget, többféle teknős, icike-picikétől a legnagyobbakig.
Delfinek, amikkel előre foglalt időpontban lehet úszni.
Vannak cápák, lamantinok, de sajnos a cápák nem nagyok!
Van pár rája és kisebb cápa, amik együtt élnek és ottjártunkkor etették őket.

A ráják figyelmét elvonták kajával-gondolom, hogy össze ne vesszenek a cápákkal:)
A cápákhoz egyszerre, előre megbeszélve ugrott be a két ott dolgozó, mindegyik megfogott egy-egy cápát és egymásnak háttal.
Kaptak halat, meg valamilyen kocka formájú "tápot". Amikor megkapta a kaját, akkor csapott a szájával, hogy aki a parton állt, mindenki megugrott! Pedig csak 1 m-es cápa volt!
Láttunk 1 krokit is.
Sok mindent viszont nem, mert nem volt rá idő.
Mielőtt kimentünk a partra, előtte csónakáztunk egy föld alatti vízben, ami csodálatosan tiszta volt!
A parton ebédeltünk egy étteremben, ez is benne volt a belépő árában, majd kikértük a törölközőket.
A strand csodálatos, ott vannak a delfinek is lekerített részben.

Onnan, vagyis a park végéből 5 óra körül indultunk, mivel a lovasbemutató fél 6-kor, az esti show pedig este 18-kor kezdődött és még jó helyet is kellett keresnünk!

A show kb. 2-2óra 15 perces: az első részben maja harcosok előadnak labdajátékot és tüzes labdajátékot!Illetve előadják 1 órában a történelmüket: a spanyolok bevonulásával együtt, tolltékok, olmékok stb ....rettenetesen érdekes-mindenki szó szerint: SZÁJTÁTVA figyelte!
A labdajátékról annyit, hogy tök magasan vannak a kö körök, amibe bele kell lőni a labdát, de kézzel nem lehet hozzáérni CSAK csípővel!!!
A mi előadásunkon 3 gól is volt! Azt mondták, nem mindig sikerül gólt lőni!

A második rész elég spanyolos, zenés, táncos. Nekem az is nagyon tetszett, főleg a ruhák, azok valami fantasztikusak voltak!
Ha nincs az esti show, akkor nekem kicsit csalódás lett volna az egész park.
Inkább beszéljenek a képek, mivel ezt mind nem lehet leírni-elmesélni!

Visszautunk problémamentes volt, már ami Cancún-Mexikó City útvonalat jelenti. Madridba érve ki kellet dobni a Mexikóban vásárolt Tequila Goldot, hiába volt lezárva és blokkal igazolva, és majdnem ki kellett dobnom a függő székemet, mert úgy gondolták, hogy azt sem vihetem tovább, de szerencsére belátták, hogy nincsen igazuk .
Utószó:
A poggyászunk elvesztése, illetve késése miatt hazaérkezéskor a megfelelő papírokkal kísérve beadtam az Euro Mondial Biztosítóhoz a kárigényemet! Le a kalappal előttük, hazaérkezésünk utáni 4. hétre tökéletesen kártalanítottak bennünket-kifizették a benyújtott számlák alapján vásárolt ruhákat, tisztálkodó szereket, stb!
Remélem, hogy többet nem kell igénybe vennem ezt a szolgáltatást!

2 megjegyzés:

  1. Gyönyörű a kéktollas madár, amit Cobában szabadon fényképeztetek! Jó volt olvasni a hasonló útról és szinte teljesen ugyanolyan képeket látni. Nekünk Cobában szakadt az eső és Tulumból is csak szürke képeim lettek.

    VálaszTörlés
  2. Tulum az olyan vágyott álom is maradt, bár jó idő volt, de le volt zárva a tengerpartje. Majd talán legközelebb...
    De tudod, olyan nagy a világ és túl sok szép látnivalója van....

    VálaszTörlés

Újra Ázsiába utazunk: Thaiföld és Laosz -1.

 Újra Ázsiába vesszük az irányt, szeretett Bangkokunkban érkezünk egy közvetlen járattal, az EVA Air közvetlen járatával Bécsből indulva.  A...